17. Rész

Dakota

Remegve gondolok vissza a tegnap éjszakára. Ha már csak belegondolok abba, hogy esetleg a sors tényleg így irányította volna az életünket, akkor ez csak egyet jelentett volna. Nem illünk egymás mellé.
De nem… nem így történt. Csak lézengtünk az életben, és habzsoltuk a jobbnál jobb dolgokat. És egyszer csak hopp, az élet közbeszólt, hogy túl sok már a jóból. És így belegondolva, tényleg igaza van. Az élet túl egyszerű volt. Most tette a cseresznyét a fagyira. De akkor miért vagyok emiatt szomorú? Ezt egy játéknak kéne felvennem, nem pedig egy negatív dolognak, ami tönkre is teheti az életem. Éppen ellenkezőleg. Meg kéne, hogy erősítsen, de pont ellenkezőleg történik. Egy rossz viccnek veszem fel az egészet.

Csak az van bennem, hogy túl akarok lenni ezen az egész házasságon, és újra önmagam lenni. Újra élvezni azt, amikor Harry megcsókol, ott érint meg, ahol a legjobban szeretem, átkarol védelmezően esténkét, mintha birtokolni akarna. Hiányzanak az életemből azok az éjszakák, amikor a túlfűtött szeretkezésekben elfeledkeztünk mindenről, és mindenkiről. Imádtam Harry összes finom érintését, amit a testemen művelt. Amikor szenvedélyesen csókolt engem, és közben az ujjaival kényeztetett. Úgy éreztem, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb lány, hogy egy ilyen férfit szereztem magam mellé, mint ő.
- Min gondolkodsz?- jön mellőlem a hang. Fejemet felé fordítom, és ráerőltetek arcomra egy mosolyt.
- Csak hogy mennyire hiányzol- és nem hazudtam, mert részben tényleg ezen kattogott az agyam.
- Nekem is hiányzol kicsim. Nem is tudod mennyire - nevetett fel kínjában. Nem tudom, hogy mi járhat a fejében, de őszintén bevallom, hogy belülről szétszaggat ez a kérdés.
- Mi történt tegnap éjjel?- tette rá kezeimet az övére. Tekintete olyan volt, mintha belelátna mélyen a gondolataimba, a lelkembe.
- Semmi- nem akarom elmondani neki, mert már maga a gondolata is belülről felemészt.
- Hát persze- ül föl az ágyon, és ahogy látom távozni készül. Szemeim tágra nyílnak. Nem akarom, hogy itt hagyjon, pláne nem most.
- Most itt hagysz? - kérdezem megszeppenve.
- Itt. - csak ennyit válaszol, és nagy lépésekben kisiet a szobából. Mit kéne most tennem? Utána rohanni, és bocsánatot kérni tőle, azért, mert egy rossz álmot nem akarok neki elmondani, ami esetleg valós is lehetett volna? Vagy maradjak, és várjam hátha lenyugszik, majd tárt karokkal kérjünk egymástól elnézést? Na azt leshetjük mind a ketten. De valakinek muszáj kezdeményeznie, és tudom, hogy nekem kéne. Bár bevallom, semmi erőm kikelni az ágyból, és utána rohangálni, de ez meg úgy tűnik, mintha nem lenne nekem fontos. Márpedig az. Nagyon-nagyon fontos. Ő életem szerelme, akkor ennyit megtehetnék érte. De néha jobb az önsajnálatba menekülni. És ez gusztustalan tudom, de…
- Hol van az a kibaszott tampon? - jön a ház valamelyik részéből, az erős ideges hang, ami megszakította gondolatmenetemet. Magamban felnevetek, mert ez a két dolog nagyon eltér egymástól.
Legyek gonosz, és hagyjam, hogy ő keresgéljen, és szenvedjen egyedül, vagy siessek a segítségére, és mutassam meg, hogy hol van?. Az utóbbi nyer. A takarót ledobom a testemről, így egyből megcsap a hűs levegő szele. Libabőr keletkezik testemen, és azt kívánom, bár ne kellett volna kikelnem a kényelmet nyújtó ágyból. Komótosan kicsoszogok az emeleten lévő fürdőszobához, ahol Harryt találom… elég érdekes pozitúrában. A Lába a tartály alatti csőbe kapaszkodik, míg a kezével a mosdókagyló alatti szekrényben kutakodik.
- Elálldogálsz ott, vagy esetleg segítenél?- kérdezi flegmázva. Hülye picsa.

Ellököm magamat az ajtófélfától, és kisétálok a fürdőből. Ekkor Harry a nevemet kiabálja, de rá sem hederítek. A gardróbban lévő szekrénysorból előveszem ami kell neki, és szinte odavágom hozzá, amit rögtön meg is bánok.
- Ez nem az, amit a múltkor adtál- kéri számon tőlem. Most legszívesebben megrángatnám, de nyugodt maradok, és megpróbálok türelmes lenni vele. Már értem, hogy Ő miket élhet át, amikor velem is ez van. Volt…
- Szedd szét, és ezt csak be kell ragasztanod. És ha lehet, a papírkát ne hagyd rajta. Kényelmetlen lenne… már csak az előző tapasztalatok alapján is- fordultam meg, és elhagytam a fürdőt ezzel magára hagyva Ms Hisztérikát. 

Tudom, hogy befejezetlen lett, de éppen ez lenne a célom.a 18. résztől már nagyon a végéről fog szólni, úgyhogy remélem senkinek sem okozok emiatt csalódást. Szép estét lányok! 

16. Rész Így végződne?

Dakota

   - Örülök, hogy eljöttetek- rázom meg az utolsó vendégünknek meg a kezét, és sietős léptekkel rohanok be a nagy fehér épületbe. A nagy barna, de most fehér és piros rózsákkal kidíszített ajtót kinyitom, és sietősen becsukom magam mögött, nehogy a vendégek még idő előtt meglássák a nagy termet, ahol a fogadás lesz. Cipőimet útközben ledobom lábaimról, mert abba a szobába igyekezek, ahol a ruháim vannak. Édesanyám és a húgaim már bent ülve vártak rám. A fehér ruhám, egy próbababán volt, hogy véletlenül se legyen rajta gyűrődés. Idegesen járkálok fel s alá a szobában, hiszen végre eljött a nagy nap. Hajamat és sminkemet már reggel elkészítették, így már csak a ruha várat magára, hogy valaki felöltse a testére.
Nem is marad sok gondolkozási időm, mert anyám bársonyos hangja kizökkent gondolataimból. Szembefordulok vele, de megingok. Nem érzem magam túl jól. Szédülök, és a fejem is majd' szét hasad. Lassan, és komótosan leveszem magamról a koktélruhámat, amit a köszöntéshez vettem fel, és a próbababa elé állok. Jobb kezemet felemelem, és végigsimítok az anyagon. A ruhám felsőrésze kordbársonyból készült vakító fehér, szív alakú kivágású, az alsó része színtiszta selyem, de a külső részét csipke borítja. Igazi habos-babos ruha, mint amit gyermekkoromban álmodtam meg. Ez a ruha egyszerű, mégis a szem megkívánja magának.
Édesanyám óvatosan húzza fel a cipzárt a hátamnál. Hajamba beletesz egy kis virágot, amit óvatosan, de erősen odarögzít. Kezembe adja a vörös rózsából készült csokrot, és késznek nyilvánítom magam.
A tükör elé állok, de nem az fogad, amire számítottam. Arcom a szokásosnál sokkal beesettebb, szemeim fáradtak. Nem úgy csillognak, ahogy szoktak.
Miért nem vagyok boldog? Minden nő erre vágyik, akkor én miért nem érzem azt, hogy boldog vagyok? Hiszen megadatott minden. Tökéletes család, tökéletes pasi, tökéletes munka, tökéletes kinézet… mi lehet itt a baj? Szememmel még mindig búskomor ábrázatomat figyelem. A csokrot lerakom a mellettem lévő vázába. Csak nézek magam elé, és megkérdezem: Ki ez a lány? Ki ez a lány, és mit akar az élettől? Szerelmet, pénzt? Minden itt van, csak le kéne mennem, és boldogan beleugrani a karjaiba. Akkor miért nem teszem?
Ellépek a tükörtől, és kinézek a nagy ablakon, ami az udvarra ad kilátást. Szemeimmel keresem a férfit, akinek ki akarom mondani az igent, és amikor megtalálom, ő nagy mosollyal az arcán felém int. Arcomra megpróbálok egy mosolyfélét erőltetni, de aligha sikerül, ezért csak kezemet emelem föl, és intek neki vissza. Csodásan néz ki. Fekete vászonnadrágot visel, lakkcipővel. Felsőtestén egy fehér ing, és fekete zakó van. Nyakában egy szürke színű nyakkendő. Haja most tökéletesen be van állítva. Nem áll kesze-kuszán, mint ahogy az általában szokott lenni.
Ha nem ismerném, azt hinném, hogy egy sikeres üzletember. Magabiztos a kiállása, és mindenkivel illedelmesen el tud cseverészni, aki oda megy hozzá, hogy gratuláljon nekünk.
Ellépek az ablaktól, és anyámat kezdem el pásztázni, aki csak biztatóan rám mosolyog.
- Megkérhetnélek, hogy egy kicsit hagyjatok magamra?- kérdezem kedvesen.
- Persze kincsem- feláll a fotelből, és húgaimmal együtt elhagyják a szobát. Egyedül maradok a gondolataimmal együtt, és a gondjaim miatt. Ilyenkor jön fel az a kérdés, hogy milyen gondjaimmal, amikor olyan tökéletes az életem ugye?

Gyerekkoromban mindent megkaptam, csak éppen egy valamit nem. A szeretet. Nálam sosem az volt a szeretet, hogy kapok valamit. Inkább az egyfajta gesztus volt, de szeretet semmiképpen sem.
Ezért is nehéz elfogadnom azt a tényt, hogy most itt van egy fiú, aki ott vár lent, és csak arra vár, hogy az életünk mostantól egy legyen. És ő… szeret engem. Akkor miért érzem azt, hogy ez csak egy rossz vicc? Talán még nem állunk készen a házasságra? De hiszen az lehetetlen. Már három éve együtt vagyunk, és majdhogynem mindent tudunk a másikról. Nekem ez sok.
Lehet, hogy ez borzalmas ötlet lesz, de a szekrényből kiveszek egy üvegnyi whiskyt, és töltök egy üvegpohárba egy keveset. Egy levegővételre lehúzom az egészet, és a folyadék marja belülről a torkomat. Felköhögök, mert hirtelen úgy érzem, hogy nem kapok levegőt. A whiskys üveg kiesik a kezemből, aminek a tartalma a ruhámra borul. Levegőért próbálok kapkodni, és ekkor összecsuklok, így négykézláb próbálom magam megtartani, amíg folyamatosan köhögök. Az ablakhoz verődik valami. Eső… fejemet felé fordítom, és látom, hogy úgy esik, mintha dézsából öntenék. Feladom. Rosszul vagyok, és levegőt is alig kapok. Teljesen összeesek, így hason fekszem a hideg csempézett padlón.Hallom, ahogy az ajtó kicsapódik, és egy erős férfihang szólongat, de már túl késő… csak hagyom, hogy mindenem elvesszen, és hogy egyé váljak az univerziummal.

De még mindig hallom, azt a kétségbeesett kiáltozást, és egyszerűen nem akar megszűnni.
- Dakota gyerünk! Kelj már föl az isten szerelmére!- rázogat. Ujjaimat megmozgatom. Élek.
Csak egy álom lett volna? Ha nem cserélünk testet Harryvel, talán így végződött volna a történetünk? Hogy meghalok? Hogy a whiskyt megmérgezik, és az életem egyik legszebb napján hagyom el a szerelmemet? Hangosan felzokogok, és hagyom Harry védelmező karjaiba vonjon engem. Már nem tudom mit kéne tennem..

15. Rész Mi van ha

Dakota

- Ne haragudj rám. Én annyira, de annyira sajnálom Harry. - bújtattam a fejemet a mellkasához, miközben zokogtam. Nem szólt semmit. Tudta, hogy ha hülyeséget csinálok, hagyni kell engem. Tisztáznom kell ezt magamban. Nem tudok rájönni, mire is volt jó ez az egész kirohanásom. Talán felkelteni a figyelmét? Hisz' az emberek általában akkor csinálnak ilyet, ha figyelemre van szükségük, és máshogy nem tudják megoldani. De ez sem egy értelmes magyarázat, hiszen tőle kapom a legtöbb odaadást, és a legtöbb szeretetet. Akkor önsajnálatnak nevezzem?
De mire fel kell magamat sajnálnom?
Egy idióta nő vagyok, aki csak cselekszik, és utána gondolkodik el a tettein. De ez így nem helyes. Tudom jól. Ültemből feltápászkodok a lábaimra, és a fürdőszoba felé irányítom magam. A csapot megnyitom, de amikor a vízsugár alá tartom a tenyereimet, a fájdalom belenyilal sebes tenyereimbe, így visszarántom a kezemet. Megpróbálkozok még egyszer, és akármennyire is fáj, nem rántom ki a víz alól. Hagyom, hogy a markomba folyjon a víz, és mindazt az arcomra öntöm. Megismétlem ezt a mozdulatot még kétszer, majd elzárom a csapot, és a mosdókagyló szélére támaszkodom. Felemelem a fejemet, így a tükörképemmel nézek farkasszemet. Szemeim beesettek, arcom sápadt fehér, szám cserepes. Úgy nézek ki, mint egy élőhalott.
- Jól vagy? - hallom meg oldalról a hangomat. Harry felé fordítom a fejemet, és egy kis mosolyt erőltetek az arcomra.
- Fogjuk rá. - megyek el mellette, és a konyhába visz az utam. Miután töltöttem magamnak egy kis narancslevet, egy hirtelen ötlet, robbanásszerűen fut végig az agyamon.
-Menjünk el a King's College-be. - mondom ki, amire gondoltam.
- Ilyenkor? Este? Könyvtárba menni? Megvagy te huzatva? Tudod, hogy utálom az olyan helyeket, ami a könyvekkel kapcsolatos.
- De most nem azért mennénk oda. - feleltem.
- Hanem?
- Hanem azért, mert eszembe jutott, hogy mi van,ha ott találunk valami kiskaput?
- Ha kaput akarsz keresgélni, miért nem megyünk el inkább a Praktikerbe?- Na most jött el az a pillanat, hogy feltevődjön bennem az a kérdés, hogy miért is mondtam én neki igent?
- Ne haragudj, hogy ezt kell mondanom neked, de hülye vagy. Mármint kiskaput arra, hogy hogyan cserélődhetnénk vissza. - csaptam a homlokomra.
- Ja! Akkor ezt mondjad. Indulás! - kapta fel az egyik kocsijának a kulcsát, és már igyekezett is ki a házból. Szeretem őt…. De néha annyi esze van, mint egy két évesnek. És ezzel most szerintem a két éveseket sértettem meg.

Amint leparkoltunk a könyvtárnak az egyik sarkánál, kiszálltunk a kocsiból, és bizakodóan siettünk a könyvtár ajtaja elé. Megnéztük a táblát, ami azt mutatta, hogy kilenckor zár. Most fél nyolc van, így szinte berontottunk az ajtón. A könyvtárban lévő emberek lepisszegtek minket, mi pedig védekezően magunk elé tartottuk a kezeinket. A portához mentem, ahol egy negyvenes éveinek végén járó nő ülhetett. A számítógépébe pötyögött valamit nagyon intenzíven, amikor felkrákogtam, így figyelmét nekem szentelte.
- Jó napot miben segíthetek? - kérdezte miközben félhold szemüvege fölött nézett fel rám. Ismerős volt nekem az arca valahonnan, de meg nem tudtam volna mondani, hogy honnan.
- Jé! Magát ismerem. Öntől vettem a gyűrűt! - Hajolt oda a nő fölé Harry.
- Én pedig magával találkoztam a parkban. - suttogtam magam elé meredve. Felállt a helyéről, majd intett, hogy kövessük őt. Egy hosszabb folyosón vezetett minket végül, míg nem egy kétszárnyú ajtóhoz nem értünk. Amikor kitárta előttünk az ajtót, hirtelen egy nagy fehér vény vakított meg engem. Amikor hátranéztem, az emberek eltűntek a fotelekből, székekből. A nő megindult előre, Harry pedig rám szegezte tekintetét. Megrántottam a vállamat, és mi is megindultunk a hölgy után. Egy kör alakú szobában voltunk, ami tele volt polcokkal, a polcok fokain pedig díszesebbnél díszesebb könyvek porosodtak. Magas volt a szoba beltere, így nem csoda, hogy méteres cölöpök is helyet kaptak itt. Maga a szoba vérvörösre volt festve, és csak egy kisebb ablak adott fényt a szobának. A falon egy nagy csillár lógott, rajta pedig gyertyák voltak meggyújtva. Száznál biztosan, hogy több volt rajta. A szoba közepén egy kerek asztal, és körülötte párnák foglaltak helyet.
-Üljetek le. - mutatott az asztal felé a nő. Visszakérdezés nélkül leültünk az asztal köré. Figyelmesen néztük a nő mozdulatait, amint egy könyvet vesz elő, és rakja le elénk. Nagyra nyílt szemekkel néztünk a hölgyre, és vártunk, hogy mit akar nekünk ezzel mondani. Leült velünk szembe, és elkezdte lapozgatni a könyvet.
- Mondja kérem, miért adott el nekem ilyen gyűrűt, ha tudta, hogy ez lesz belőle? - kérdezte mellőlem Harry.
- Jó mókának tűnt. - rántotta meg a vállát.
- Móka? Ez magának a móka? Hát tudja mit? Adok én mindjárt egy kis mókát. - álltam föl, de ekkor Harry hirtelen visszahúzott maga mellé.
- Most akkor segítsek nektek vagy ne?
- Segíteni? Hiszen maga csinálta! A maga hibája, hogy mindez – mutattam magamra és Harryre - megtörtént. - folytattam, és éreztem, hogy egyre idegesebb leszek. Szinte forrt a vérem. Ha korombeli lenne, az biztos, hogy neki mentem volna. Mindig is elutasítottam az erőszakot, de ez már pofátlanság a köbön.
Gunyorosan elmosolyodott, és felénk fordította a könyvet. Az egyik oldalon egy gyűrű volt, a másikon, csak egy szó. Harang.
- Mit kell ezen érteni, hogy harang? - tette fel Harry helyettem a kérdést.
- Már egyszer elmondtam kedvesem. Ha a harang megkondulj, boldogok lesztek.
- Ne köntörfalazzon már itt nekünk! Bökje már ki, hogy milyen harangról beszél. - csaptam rá erősen az asztal tetejére. Be kell ismernem, hogy fájt.
- Felismeritek itt ezt a képet? - mutatott a gyűrűre, ami olyan fekete volt, mint a holló tolla. Ránéztem Harry kezére, és gyűrűsujján ott ékeskedett az a gyűrű. Felemelte a kezét, és a könyvhöz tartotta, hogy jól megvizsgálhassa.
- Szerintetek a gyűrű, és a harang mivel függ össze?
- Házasság. - mondtuk egyszerre.
- Pontosan. - mosolygott, majd a könyvet becsukta, és visszatette a helyére. A kijárat felé megindult, így mi is mentünk utána.

Amikor hazaértünk, fáradtan estünk be a házba, majd mind a ketten felmentünk a szobánkba, és úgy beszélgettünk. Beszélgettünk arról, hogy minél előbb előre kell hozni ezt az esküvőt. De mi van akkor, ha nem jön be? Hisz' egy orvos azt mondta, hogy két héten belül visszacserélődtek, de mi velünk ez egyáltalán nem így van. Félek attól, hogy bármit is fogunk tenni, nem fog semmi sem segíteni rajtunk.
De tegyük fel, hogy talán még is sikerül. Akkor hogyan tovább? Mi van, ha elválnak az útjaink? Mi van ha megint megtörténik ez velünk? Én nem akarom, hogy a törtélem megismétlődjön.
Istenemre mondom, hogy ha összeházasodunk, az lesz az első dolgom, hogy egy életre eltüntessem ezt a gyűrűt. 

 

14. Rész Szilánkok..

Dakota

Elkeserülten élem a napjaimat, mióta találkoztam a nővel. Ennél nekem több kell, mint amit ő mondott. Én ennyiből nem tudok rájönni.
Pontosabban nem akarok rájönni. Belefáradtam ebbe az akármibe, amiben benne vagyok.
Nem vagyok hajlandó az emberi kommunikációra. Ezért sem mondtam még idáig semmit sem Harrynek. Nem tudom mit mondhatnék neki. Álljak elé azzal, hogy ’Hé képzeld egy idős néni azt mondta, hogy ha a harang megszólal boldogok leszünk? Köszönöm, de inkább kihagyom. Nem áltatom többé magam. És Harryt sem fogom. De abba is bele kell gondolni, hogy mi így nem maradhatunk. Mind a ketten egy normális életre vágyunk. Igaz, ezt soha nem fogjuk megkapni, tekintve, hogy Ő híres tehetséges énekes, és mivel én meg a mennyasszonya vagyok, így én is megkaptam a magam táborát. De nem tudok mit tenni ez ellen.
A pokolba elegem van most már mindenből!
Dühösen beleütök az előttem lévő asztalba, idegesen felállok a székről, ami így fel is borul, de ez sem foglalkoztat. Dühösen indulok meg a bárpult felé, leveszek a polcról egy számomra ismeretlen szeszes italt, lecsavarom a tetejét, és egy nagy levegővétel közben lehúzok egy kortyot...kettőt... hármat…
Amikor kifogy az ital az üvegéből, a földhöz vágom. Dühös vagyok az egész nyomorult világra! Érzem, hogy egész testem remeg, és amikor lenyúlnék egy szilánkkért, hogy felszedjem és kidobjam, az megvágja a kezemet, így egy állatias kiáltás szalad ki a számból. Minden erőmet elhagyva zuhanok le a földre, és keservesen, nyomorultan sírok. Sírok? Dehogyis! Üvöltök, és zokogok! A saját nyomorult, és kilátástalan életem miatt.
Csak ez jár a fejemben. Miért? Miért mi? Sosem bántottam senkit sem. Viszont én annál többet kaptam. Főleg gyermekkoromban. Sokszor bántottak az iskolában, csak azért, mert volt egy kis hibám, amivel születtem. De kitartottam magam mellett, és megfogadtam, hogy több leszek, mint azok az emberek. És sikerült, de egyszer csak egy csettintésre, minden elveszett.
Elfordítom a fejemet, és látom, hogy a jobb tenyeremből folyamatosan folyik a vérem. Összeszorítom a szemeimet, majd véres kezemet fejem fölé emelem, és hagyom, hogy a karomon végigcsordogáljon a vörös folyadék. Megpróbálom összecsukni a kézfejemet, de a seb annyira fáj, hogy nem megy. Megfogok a bal kezemmel egy másik szilánkot, és azt szándékosan minden erőmmel szorítom, így másik kezem is sebes lesz. Belülről sikítok a fájdalom miatt, de kívülről az arcom semleges, és csak tűrök. Tudom, hogy ez Harry teste, de jól esik érezni némi fájdalmat. Sosem bántottam magamat, mert helytelennek tartottam, de most nem vagyok az eszemnél, így arra ráfoghatom.
Hallom heves szívem dobogását, meg a mosógép hangját. Kurva romantikus ugye? Hallom, a madarak kétségbe esett csicsergését, ahogy kint az eső az ablakra verődik, és az egyre jobban közelgő vihar hangját is. De legfőképpen a belsőhangomat hallom. Hallgatnom kellett volna akkor az eszemre, amikor a kastélyban találkoztunk, hogy meneküljek amíg lehet. Tudtam, hogy bajt hozhat a fejemre. Igaz, ez az egész nem az Ő hibája, de mindig jobb másra fogni a dolgok hibás oldalát, mint hogy azt beismerjük, hogy mi is hibásak lehetünk ebben az egész történetben. Igazból, ha jobban belegondolok, a mostani életem, egy elbaszott tündérmese.

Harry

Amint kinyitom a bejárati ajtót, a lehető leggyorsabban leveszem magamról a vizes női kabátot, és felakasztom a fogasra. Cipőimet lerúgom a lábamról, és hidegen hagy, hogy Dakota le fog cseszni érte. Amikor megfordulok, hogy a konyhával szembe kerüljek, az asztal mögül két láb kandikál ki. Ijedtemben a táska kiesik a kezemből, és hirtelen levegőt is elfelejtek venni. Lassú, megfontolt léptekkel igyekezek a lábak tulajdonosához. A szívem egyre hevesebben dobog, és amikor meglátom a földön fekvő eszméletlen Dakotát, a szívem kihagy egy ütemet. Kezei vérben áznak, és a póló, ami felső testét takarja, az is véres. Teste körül törött szilánkok szóródnak szerte-szét. Látni, hogy az az ember fekszik eszméletlenül előttem, akiért tűzbe raknám a kezemet, vérfagyasztó, és elkeserítő. Nem érdekel, hogy a ruha, ami rajtam van véres lesz; letérdelek hozzá, és a vállánál fogva kezdem rázogatni. Nevén szólítgatom, de semmi. Tudom, hogy nem helyes amit teszek, de vállánál megemelem amennyire csak tudom, lába lelóg a földre, és úgy viszem a nagy kanapé felé. Nehezen, de felfektetem nehéz testemet, és már rohanok is a kötszerekért. Vizes rongyot teszek mind két kézfejére, hogy valamennyire elállítsam a vérzést, ami sikerül is. Az emeletről lehozok egy másik pólót, majd óvatosan megszabadítom a véres pólótól, és az újat húzom rá. bedobom a szennyesek közé az összevérzett pólót, majd egy eléggé hatásos módszerhez folyamodok. Mivel tudom, hogy a neszeszeres táskájába tartja azt az oltárian büdös szájfényt vagy mit, felrohanok érte, hogy aztán az orrához tarthassam. Amikor beleszippantok abba a büdös szarba, rám jön a tüsszögési roham.
Miután ez befejeződött, ismét lesiettem, és most már az ő szaglószervéhez tartottam. Nem is kellett két percet se várnom, felköhögött és kezeim közül kiejtettem azt a kis valamit, és szinte az arca elé ugrottam. Két oldalt arcát a kezeim közé vettem, és úgy vártam, hogy nyissa ki a szemét.
- Kérlek… nyisd ki a szemedet. – beszéltem hozzá megcsuklott hangon. Egy mély levegőt vett, így mellkasa is megemelkedett karom alatt. Amikor szemeit kitárta a lelkem megkönnyebbült. Az izmaim kilazultak, bár eddig észre sem vettem, hogy merevek voltak, annyira el voltam foglalva azzal, hogy végre felébredjen.
- Harry…- lehelte szinte a nevemet.
- Szeretlek. – szorítottam fejét a mellkasomhoz, és úgy éreztem, hogy soha többé nem akarom, és nem is fogom elengedni, bármi történjék.
Véleményeket írjatok, hiszen már nagyon a vége felé járunk. Xx Sz.G

13. Rész Justin!

Dakota

-Te mit keresel itt? – kérdeztem hirtelen. Hosszú barna haja a derekáig ért, gondosan ki volt fésülve, és vasalva, még egy tincs sem vált el a többitől. Testére egy passzos fehér nadrág, és egy hozzá illő fehér topot vett fel. Szája tűzvörösre volt kifestve, körmei is tökéletesek voltak, ápoltak. Számat egy egyenes vonallá húztam, és ilyenkor el kell azon gondolkoznom, hogy: Én miért nem lehetek ennyire tökéletes, mint ő? Harry, hogy hagyhatta ott Kendalt, ha így néz ki? Ennyire… ennyire tökéletesen?  Lemondóan sóhajtottam, és úgy éreztem, hogy elsüllyedek szégyenemben.
- Neked is szia Harry. Mivel ez az én üzletem, így nyílván nekem kell itt dolgoznom. Na lássuk mivel lehetek a szolgálatodra? – dörzsölte össze a tenyereit. – Ó! Ő az egyik rokonod? – mosolygott rám bájosan.
- A mennyasszonya vagyok. – szólalt fel hirtelen Harry. Kendall arcán egy gyors fintort lehetett felfedezni, de gyorsan visszaváltott a kedves üzletasszony nővé.
- Gratulálok! – vigyorgott, de látni lehetett rajta, hogy legszívesebben le tudná köpni Harryt. – Hogy is hívnak téged kedvesem? – kérdezte.
- Dakota Lia Pool. De ha megkérhetlek, ne szólíts így, és mivel én, mint vendég vagyok itt, így elvárom, hogy normálisan, és tisztelettel beszéljél velem. – mosolygott rá gúnyosan Harry. A mellettem álló lány mélyen beszívta a levegőt, és próbálta magát visszafogni. Harry megfordult, és bement az öltözőbe, majd egy újabb ruháért kijött, és azt öltötte magára.
- Na? Hogy tetszik? – forgott meg benne.
- Igazán nem akarok beleszólni, de ebben olyan a hasad, mint egy két tonnás elefánté. – mutatott fel- le az ujjával Harry testén.
- Úgy gondolod? Pedig szerintem… ugyan olyan vékonyak vagyunk… csak az én fenekem nem olyan lapos, mint neked. Szerinted Harry? – nézett rám Harry.
- Szerintem ez a ruha is jó, de én mindenképp az előzőre szavazok. – vakargattam az államat, és úgy néztem összeszűkített szemekkel rá. Nagyképűen elmosolyodott, és visszament az öltözőbe, hogy felvegye normális ruháimat. 

***

Harry már hazament, de én úgy döntöttem, hogy elmegyek Luciával még egy kicsit császkálni a városban. Gyönyörű idő volt ma Londonban. A parkokban plédeken fekvő szerelmes párok feküdtek egymás karjaiban, és úgy élvezték ki a jó időt. Hiányzik nekem ez az érzés az életemből… nagyon is. Hiányzik Harry az, hogy este szép dolgokat susogjon a fülembe elalvás előtt, vagy a reggeli látvány, amikor én ébreszthetem fel, és ezért bosszúból mindig maga alá gyűr, és szerintem innen már nem kell folytatnom, hisz’ mindenkinek van fantáziája.
- Basszus! Ne haragudj drágám, de le kell lépnem! Otthon zűrök vannak. Most írt anyám. Ne haragudj! Puszi. – adott két puszit az arcomra, és már el is sietett. Sóhajtottam egy nagyot, zsebre dugtam a kezeimet, és úgy mentem egy kört a park körül. Pár lány leszólított, beszéltem velük pár szót, de semmi személyeset nem árultam el róla. Tudom, hogy nagyon fontos neki a magánélete. Bementem a park belsejébe, és a szökőkútnál megláttam egy idős hölgyet, aki a földön ült. A farzsebemből elővettem egy kisebb pénz összeget, és az ölébe tettem.
- Hé fiatal ember! – szólt utánam, és én megfordultam. Az idős asszony fölállt a földről, és oda sietett elém. – Nekem nem kell a maga pénze. Nem koldus vagyok, hanem csak egy meditáló ember. – nyomta a kezembe a pénzt. hát ez ciki. – Hé! Én ismerlek téged. –mutatott mutatóujjával felém.
- Ó talán egy unoka, vagy…
- Unoka? Olyan öregnek nézek ki? Hatvankilenc éves vagyok fiatalember, nem öreg. Hova nekem még unoka. Fiatal vagyok még. Bulizok, meg minden amit a maiak csinálnak. Ne, hogy azt hidd, hogy le vagyok maradva a korral. – legyintett, de közben nevetett. Szimpatikus nekem ez a kis hölgy. Temperamentumos kis nő, az egyszer biztos.
- Akkor honnan ismer engem? – mosolyogtam rá.
- Hát nem emlékszik? Ön vette tőlem a gyűrűt.
- Én? Mégis miről tetszik beszélni? – kérdeztem zavartan, de a hölgyike megfogta a kezemet, és az egyik padhoz vezetett, majd leültetett magával szemben.
- Maga vette tőlem azt a fekete gyűrűt. Amiben fehéren csillogó zvarak kő van. Az egyetlen példány az egész világon. De ahogy látom, az a gyűrű tényleg különleges, hiszen nem maga az az úriember, aki vette tőlem, hanem a mennyasszonya.
- Ho… honnan tudja? – kérdeztem, és éreztem, hogy a torkomban nő az a bizonyos gombóc.
- A vőlegénye kétségbeesetten kereste magának a világ legszebb, és legkülönlegesebb gyűrűjét. Itt ült elkeseredve a parkban, és én oda mentem hozzá, majd oda adtam neki. Egyből megláttam a szemében a csillogást, és majdhogynem örömtáncot kezdett járni. – mosolygott az emlékére a nő. – Szerencsés maga, ugye tudja? – tette a kézfejét a térdemre.
- Tudom… de már nem egyszer amiatt a buta gyűrű miatt összevesztünk. Nem akarok így maradni életem végéig. Szép meg minden, de csak a balszerencsét hozza a fejemre. Esetleg, ha már úgy is az öné volt, nem tudja, hogy hogyan lehetne visszacserélődni? – néztem bele kékes- szürkés szemébe a néninek.
- Csak annyit mondok kicsikém, hogy ha a harang megszólal, boldogok lesztek. – mosolygott rám a hölgy, de én ebből egy szót nem értettem. Most a déli harangszóról akar ez nekem beszélni vagy mi? Épp kérdésre nyitottam volna a számat, de a hölgy gyorsabb volt. – Nézd az ott Justin Bieber? Megyek gyorsan kérek tőle egy autógramot. – pattant fel a padról és elsietett. – Justin! Justin várj! – kiabált utána, és szinte az összes ember azt a nőt nézte. Amikor a hölgy eltűnt a látókörömből, arcomat a tenyerembe rejtettem, és megdörzsöltem a szemeimet. Felnéztem az égboltra, és az egyre jobban narancssárgában kezdett pompázni. Felálltam a padról, és tanácstalanul indultam vissza a kocsihoz. Észre sem vettem, hogy Harry hívott, csak akkor, amikor megnéztem a telefonomat. Két üzenet, és négy nem fogadott hívás volt tőle. Úgy döntöttem, hogy nem hívom vissza, hanem majd otthon elmesélem neki a mai nap történéseit. Beszálltam a fehér színű audiba, beindítottam a motort, és már indultam is hazafele Harryhez, hogy végre kiadhassam magamból a gondolataimat. 
Elnézést a huzamosabb kihagyásért, de a vizsgák minden erőmet leszívták! >< Jó olvasást! Puszi: Sz.G 

12. Rész A próba

Előre is elnézést kérek, mert én magam is tudom

hogy ez egy borzasztóan
rossz rész lett...
Akik ezt végigszenvedik, azoknak jár egy 5*!

Dakota

Érintést érzek a bőrömön. Hosszú, és lassú simogatásokat az arcomon, amire borzongással reagálok. Szemeimet nem merem kinyitni, mert félek, hogy talán csak álmodom. Kezemet fölemelem az arcomhoz, majd megérintem azt a kezet, ami az arcomat finoman érinti. Egyre biztosabb vagyok a dolgomban, így megszorítom a tulajdonos csuklóját, mire egy kicsit felszisszen, de kezét nem veszi el továbbra sem. Fejemet elfordítom, és veszek annyi bátorságot magamon, hogy kinyitom nagy zöld szemeimet. Barna szempár néz le rám, és mosolyog. A mosolyában van némi boldogság, de sanyarúság is. Kezemet arcához emelem, de nem érintem meg… Ő viszont belehajtja fejét nagy tenyerembe, így hüvelykujjammal selymes bőrét simogatom.
- Mi történt velünk? – szólaltam meg végül én, így megtörve a beálló csendet közöttünk.
- Nem tudom… lehet, hogy ez a kis szünet jót tett nekünk… - nyitotta ki újra szemeit, és rám meredt.
- Meglehet… de többé nem akarok ilyen megértetted? – bújtam oda hozzá.
- Megértettem szerelmem. – suttogta a fülembe, és magához szorított. Jól esett a közelsége, a jelenléte. Mélyen beleszippantottam a levegőbe, és amikor megéreztem Harryn a férfi kölni illatot, egyből felkeltem az öléből
- Harold Edward Styles, mond, hogy nem férfiparfümöt használsz?! – néztem rá.
- Hát de. Olyan rohadt büdös a te parfümöd. Várj megmutatom, hogy melyikről beszélek. – kelt ki az ágyból, majd kirohant a szobából, de pár másodpercen belül visszatért.
- Miért hoztál légfrissítőt? – emeltem meg az egyik szemöldököm.
- Ez nem dezodor? Mert valami brutálisan rossza a szaga.
- Nem Harry… ez légfrissítő. Tudod, amit a wc-ben használnak, miután az ember egy nagyot barnamacizott. – feleltem. – De ha jobban megnézed, rá van nagy betűkkel írva, hogy Air Freshener.
- Basszus! Én azt hittem, hogy ezt úgy érti, hogy légfrissítő, mint dezodor. – dobta le a dobozkát, majd lehuppant az ágyra. Már meg sem lepődök rajta lassan. Minél több ideig át vagyunk cserélődve, ő annál hülyébb lesz.
- Mikor jöttél vissza? – kérdeztem.
- Még az este, de lent aludtam, mert nem akartalak felébreszteni. – válaszolta azonnal, és elfeküdt az ágyon. Én is mellé borultam volna, ha csak nem lök vissza, és pattan fel az ágyból. Tátott szájjal nézett rám, de nem értettem a reakcióját. Nem vagyok leprás! Most mi van?
- Mi a szart csináltál a hajammal asszony? – kérdezte egy kicsit megemelve a hangját.
- Amint látod: levágattam. Rémesen idegesített az a hosszú hajzatod, és szerintem így sokkal jobban nézel ki. – jelentettem ki.
- Jó tudod mit? Akkor én most szépen elmegyek, és varratok fel egy tetoválást, majd rózsaszínűre festetem a hajad. Na mit szólsz? Örülnél neki? – hadonászott össze-vissza a kezeivel. Hupsz… lehet, hogy meg kellett volna kérdeznem? Nagyot nyeltem, és úgy néztem bele dühös tekintetébe. Most ekkora nagy problémát nem jelenthet neki egy hajzat! Rosszabb mint Zayn komolyan mondom. Az is piperkőc, de hogy Harry is… na ezt nem gondoltam róla. 

***

Hogy most mi is történt az előbb? Drága barátnőm felhívott, és közölte, hogy mennünk kell a Victoria szalonba ruhát nézni… mondanom sem kell, hogy Harry ezen is eléggé kiakadt. Amikor beadta nekem végül a derekát, kijelentettem, hogy én vezetek, és ebből is egy újabb vita keletkezett, és mivel annyira kedves vagyok, meg természetesen hagyom, hogy növelje azt a férfiaknál igen elhíresült egóját, hagytam neki, hogy Ő vezessen. Gondolom ebből is mi fog kisülni. Vajon miért Harry Styles bará… bocsánat! Mennyasszonya vezette a mi elhíresült, és szexi sztárunk autóját? Talán este túl sokáig bulizott? Na valami ilyesmire fogok számítani a jövő hétre. Hosszas gondolkozás után arra figyelek fel, hogy megáll alattam az autó, és a vezetőfelőli ajtó becsukódik. Nagy levegőt veszek, és én is kiszállok Harry után. Becsapom magam mögött az ajtót, és utána indulok. Kinyitom az üvegből álló forgóajtót, és magam előtt több ezernyi mennyasszonyi ruhát találok.
- Na végre, hogy itt vagytok! – jött egy hang a hátunk mögül, és mindketten egyszerre fordultunk annak az irányába. Lucia mosolyogva ölelt meg engem, és amikor Harry megköszörülte a torkát, mind a ketten felé fordultunk.
- Luc miért lógsz Harry nyakában?- kérdezte Harry. Gyorsan odahajoltam a füléhez, és belesuttogtam azt, hogy: „Jöjjön egy kis szívatás”.
- Jajj ugyan már cicavirág… na gyere ide. – ment oda hozzá, és jó erősen megszorította, de olyannyira, hogy hallani lehetett, ahogy kiroppan a háta.
- Akkor mehetünk? – kérdezte Lucia, miután elengedte a levegőért könyörgő Harryt.
- Persze. Már alig várom. – lélegzett nagyokat, majd a mellkasát fogva indult meg, mi pedig egy jót kuncogtunk rajta. Jaj szegény kis Harry. Lucia már nagyon előre volt készülve, ugyanis egy halom ruha volt pont az én méretemben kiterítve egy kanapéra.
- Na ne ezt ne! – kapott a fejéhez Harry.
- Mi van? Nem annyira sok! – nevettem fel. Én magam is utálok ruhát próblni, szóval örülök, hogy ez a feladat most Harryre hárult. De nincsen lelkiismeret furdalásom. Megfogta a legfelső ruhát, és bement a fülkébe, de mivel a fűzővel nem tudott megbirkózni, így segítség kellett neki.
- Úristen! De gyönyörűen áll ez neked életem. – forgatta meg Harryt Lucia.
- Tényleg jó. – ismertem el. – De neki nem ilyen kell.
- Hanem? – kérdezett vissza.
- Én mindig is egy olyat tudtam volna elképzelni róla, hogy egy gyönyörű szép habos-babos ruha van rajta. Van neki elől egy masni, és alul a szoknya pedig nagyon terebélyes, meg egy fátyol, amit a földön húz magával. – mondtam el a vágyaimat, és közben végig Harry barna szemeibe néztem. Rám mosolygott, és a ruhák közt kezdett turkálni. Amikor megtalálta a megfelelőt felmutatta nekem, és pedig rábólintottam, hogy mindenképp próbálja fel. Luciával beszélgettünk egy ideig, amikor végre Harry kilépett a ruhában, és nekem leesett az állam. Hihetetlenül nézett ki benne. Én magamat így soha nem tudtam volna elképzelni. Egyszerűen ez… hihetetlen.
- Huh bocsi, hogy késtem, de dugó volt. – szólalt fel egy idegesítően vékony hang a hátam mögül. Ahogy Harry arcát néztem, nem volt túl boldog a hölgy látogatására. Megfordultam tengelyem körül, és szemeim a kétszeresére nőttek annak a látványa láttán.
- Te mit keresel itt? –kérdeztem hirtelen.