20. Rész Amíg a Halál el nem vlaszt

Dakota

Kétségbeesetten kapaszkodnék meg valamiben, de nem tudok. Nem húz senki, és én csak zuhanok. A körülöttem lévő hangok egyre tompábbak, és jajveszékelések hangzanak el az emberek szájából. Tudom, érzem az elektromosságot, ami Harryből árad, tudom, hogy sikerült, de vajon mi van vele? Érzem a testemen az érintését, és azt, hogy a bal kezemről lekerül az a borzalmakat nyújtó gyűrű, és hirtelen úgy érzem, mintha egy mázsás súly került volna le a testemről.
Kezeimet összefonja Harry a sajátjával, és mintha látnám, de csak érzem, ő is úgy zuhan le közvetlen mellém a földre, mint én pár másodperccel ezelőtt. Mosolygok. Most hosszú idők óta először mosolyodok el úgy igazán őszintén. A szívem hevesen dobog, ha már csak arra gondolok, hogy ma este boldogan aludhatok el a karjaiban, a saját testemben.

Hirtelen újult erővel kinyitom a szemem, és a fölöttem kétségbeesetten álló anyámat pillantom meg. Szemei könnybe vannak, de mosolya az arcán letörölhetetlen. Lassan emelem fel kezeimet, de mielőtt az arcomhoz érne, összeszorítom szemeimet. Félek kinyitni, mert mi van, ha egy álomban vagyok? Ha csak álmodom, hogy újra önmagam vagyok? Nem félhetek, hiszen már nincsen mit veszítenem. Rebegtetve emelem fel szemhéjaimat, és egy széles mosoly húzódik el az arcomon, amikor meglátom szemeim előtt a hosszú fehérre festett körmeimet, és a házassági gyűrűt. A harangok csak úgy kongatják a ritmust, és én egyre boldogabb vagyok. Istenem… én vagyok a legboldogabb ember a világon. Hirtelen felülök, és széttárt karokkal borulok anyám nyakába.
A tömeg velem együtt örül, de a szemem sarkából észreveszem, ahogy Anne a férjem mellett térdepel.
Életem szerelmére, végre nem úgy tekintek, mint a barátom, hanem mint a férjem. A szívemet elönti a melegség, és amikor kibontakozok anyám öleléséből, Harryhez fordulok.
- Harry! Szerelmem én vagyok, ébredj! - mosolygok önfeledten, és a vállát rázogatom. - Harry? - rázogatom még mindig, de semmi reakció.
Arcomról lefagy a széles mosoly, és helyébe a kétségbeesés furakodik. Göndör fürtjei, ami a válláig ér, most az arcára van hullva, az arca sápadt, és a szája enyhén nyitva van. A bőre szinte jéghideg.
- Ne! Nem, nem, nem és nem! Nem! Harry nem! - sírok fel keservesen. Fájdalmamnak hangot adok, és csak sírok. A könnyek szinte patakként folyik le az arcomon, és kicsit sem nőies mozdulatokkal távolítom le azt, miközben férjem mellkasára borulok. A fájdalom, és az egyedüllét érzése, egyszerre keríti be a testem. A férfi, akit mindennél jobban szeretek, és aki a világot jelentette nekem, halott.
- Neem…!! - ordítok ahogy tudok a fájdalmamtól. Nem hallhatott meg.. ő nem…- Harry kérlek! Szerelmem! Nem hagyhatsz itt! Nélküled egy senki vagyok, egy elveszett kóbor lélek ezen a kurva földön, kérlek istenem…- keservesen sírok, és fohászkodok istenhez, pedig tudom, hogy mindez hiába való. Meghalt az, akiért az életemet adtam volna. Az egyetlen ember akit… valaha is szerettem. Meghalt.
És vele együtt a lelkem is.

2 Hét múlva:

Ködös, őszi idő van, a szél hideget fúj, ami szinte a csontomig hatol. Rokonok, és barátok mind itt vannak velem a temetőben. Sírni már egyáltalán nincs erőm. Azt már megtettem az elmúlt két hétben. Gyászoltam, sírtam, szét törtem mindent ami a kezem ügyébe akadt, és a dühöm még mindig nem lankadt. De elfáradtam. Nézem, ahogy a férjem koporsóját elhelyezik a föld alá, és azt betemetik. Az égre nézek, és magamban könyörgöm istennek, hogy ezt a hűen szeretett férfit óvja meg a túlvilágon, hiszen a rosszat sosem érdemelte meg. Ő volt a legjobb ember az életemben. Nem ismerte a gőgösséget, és a megvetést.
A nő, aki vele tette ezt, meglapul a fák sűrűjében, de én mégis látom hollófekete földig érő ruháját, és keserű ábrázatát.
A pap mondja, amit ilyenkor szokás, de én nem figyelek rá, csak a sírt nézem, amire az van belevésve, hogy „Örökké veled leszünk”. Ez a férfi egy hős volt az életemben, és szerető ember a szívemben.

Vége

Utószó:

Kedves olvasóim!
 Nálatok nem is kívánhatnék jobbat. Köszönöm mindazoknak, akik az elejétől kezdve a végéig velem voltak, és azoknak akik időközben csatlakoztak hozzánk.
Köszönöm azt a 4 díjat, amit bezsebeltem ezalatt az 1 év alatt. Nálatok nem is kívánhattam volna jobb karácsonyi ajándékot. Köszönöm azt a pár kommentet, amivel mindig megajándékoztatok! Ti vagytok lányok a legjobbak!
Imádlak titeket, és nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy köszönöm!
Remélem a továbbiakban nem fogtok engem elhagyni, hiszen már készül egy újabb blog, ami szintén Harryről fog szólni, és focista lesz benne. (Remélem a focirajongók méltányolják majd)!
Előre is boldog karácsonyt!
Szeretlek titeket!