2015. február 23., hétfő

1 Rész. Hölgyem!

Dakota


Rémült képpel, néztem bele a tükörbe. Ahogy kezeimet felemeltem, és elkezdtem magam pofozgatni, a kétségbeesés egyre nagyobb lett rajtam.  Két kezemet az arcomra tettem, és úgy visítottam mint egy idióta. Kezeimet levezettem a testemen, és szinte a könnyek már potyogtak a szememből. Inkább mondanám ezt felső fokozatú hisztériának, mint sem igazi sírásnak. Leborultam a padlóra, és úgy próbáltam magam le higgatni, de nem ment.
- Hé kicsim mi a ba…- jött be Harry. Vagyis én. Vagyis Harry. Áhh! – Mi van? – meredt rám Harry. Belenézett a tükörbe, és tágra nyílt pupillákkal meredt saját magára. Vagyis az én testemre. – Most álmodunk, vagy mi van? – esett kétségbe. Megráztam a fejem, és tenyereimet a szemem elé tettem.
- De ezt mégis, hogy? A testemben vagy! – mutattam Harryre.
- Te pedig az enyémbe. – halkult el a hangja. Hosszú barna hajamat piszkálta, de én csak bosszúsan néztem fel rá.
- Tedd le a hajamat! – mordultam fel. – Ezt nem hiszem el… a testemben a lelked. – nevettem fel keserűen.
- Jó nehezek. – szólalt fel Harry, mire én rá néztem, és láttam, ahogy a rajtam lévő textillel együtt melleimet emelgetni. Hangosan felnevettem, és megráztam a fejem.
- Most mi lesz? – kérdeztem tőle. Megrázta a fejét, és leült mellém a falhoz. – Így nem mehetünk ki.
- Már miért ne mehetnénk? A hangod ugyan az ami volt, és ugyan ez nálam is.
- Nem is tudom Harry. – néztem rá, majd elnevettem magam. Mintha magamhoz beszélnék. Elgondolkodó szemekkel néz rám, és úgy bólogat folyamatosan.
- Min merengsz? –tettem fel a kérdést.
- Hogy milyen jó pasi is vagyok. Amúgy a hangom tök ijesztő. Legalább is, így elsőre. – mondta saját magát méregetve.  Szemeimet a magasba emeltem, majd felálltam, és kimentem a hálószobába. A ruháim között kutakodtam, majd kivettem egy párosítást, és az ágyra tettem. Harry is kijött utánam, majd leült az ágyra, én pedig cipő után kutakodtam a szekrényben.
- Álljál csak meg! – szólalt meg Harry, mire fölegyenesedtem, és rá néztem. –  Fel ne merd venni azokat a ruhákat! A fotósok azt hinnék, hogy meleg lettem! –esett kétségbe.
- Ezeket nem én fogom használni. – mutattam egy virágmintás szoknyára, és a fekete toppomra.  Szemeit a magasba emelte, majd amikor leesett neki a státusz, mélyen beszívta a levegőt, és hevesen fejrázásba kezdett.
- Én ugyan fel nem veszem azokat! – mutatott elszörnyedve a rövid szoknyára.
- Márpedig nincs más választásod. – rántottam meg a vállam. Kivettem a szekrényéből egy szürke pólót, és egy térdig érő farmert, majd azokat magamra kaptam, és úgy néztem rá a srácra.
- Akkor sem veszem fel! – makacskodott.
- De éhes vagyok, és le kell menni reggelizni! – mondtam.
- Lehet hozatni is. – forgatta meg a szemeit.
- Nem érdekel! Én is elviselem a testedet, akkor te is az enyémet, és felveszed azokat a rühes ruhákat! –emeltem meg a hangom, és ekkor láttam, hogy Harry elég rendesen meglepődött.
- Oké oké! –adta meg magát, majd magára szenvedte a ruhákat. Elé raktam egy fekete tűsarkút, mire felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Vedd fel! –böktem a cipők felé. Belelépett a cipőkbe, de azt a fájdalmat, és azt a szenvedést, ami az arcán volt, nem cseréltem volna el semmire sem, mert nagyon mókás volt. Egyik lábát a másik elé tette, de sikeresen kibicsaklott a lába, így a földre esett.
- Utálom ezt a cipőt! És ma elmegyek egy fodrászhoz! –nyafogott.
- Szerintem is már egy jó kis hajnyírás ráférne a fejedre. – túrtam bele dús göndör hajába. – Elég hosszú.
- Én a tiédről beszélek. Szinte hátra húzza a fejem, és ez így kényelmetlen. – állt fel, majd leporolta a szoknyámat. 
- Meg ne merészeld csinálni! Na gyere. – húztam be a fürdőszobába, majd leültettem a tükörrel szemben lévő székre. A neszeszeres táskámhoz mentem, majd kivettem belőle egy vörös rúzst, és egy kis szempilla spirált.
- Azokkal meg mit akarsz? –húzta hátra a fejét.
- Hát kisminkellek!
- Na azt felejtsd el! – pattant fel a székből.
- De miért nem? Valahogy ki kell, hogy nézzek! – mentem utána.
- De nem ma, és nem most! Még egy bikinit is képes lennék elviselni, de ezt nem! Ezt nagyon nem vagyok képes elviselni! – mutatott a kezemben lévő tárgyakra.
- Harry kérlek! Akkor csak a szempilla spirált! –könyörögtem neki.
- Jó, de csak azt! Rúzst nem, sőt semmi mást! – mondta vékony hangon. Hűű tök jól nézek ki amikor dühös vagyok.  Közvetlenül az arca elé álltam, majd két-két ecsethúzással fölvittem egy kis festéket a szempilláira. Pislogott párat, én pedig elmosolyodtam.
- Élvezed igaz? – kérdezte gunyorosan. Hevesen bólogatni kezdtem, majd egy puszit adott a számra.
- Hát ez… fölöttébb hülye érzés volt.  Mintha magamat csókoltam volna meg. – szólalt fel Harry.
 - Én kérek elnézést. – forgattam meg a szemeim. Kivettem egy fekete topánkát, amiben már tudott menni, így végre elindultunk. A lifthez mentünk, majd amikor az az előcsarnokhoz érkezett kinyitódott előttünk, és egy kedves inas köszöntött minket.
- Jó reggelt hölgyem. – fogta meg Harry kezét, és egy csókot lehelt rá. A kezemet szorosan a számhoz tapasztottam, és úgy próbáltam visszafogni a kitörni készülő nevetésemet. A Testem rázkódott a nevetéstől, szegény srác meg csak nézett engem, hogy mi a bajom.  Amint elengedte Harry kezét a karomat kínáltam fel, mire belerakta a kezét, dühös nézett fel rám. Leültünk egy kétszemélyes asztalhoz, majd egy pincér jött oda az asztalunkhoz.
- Jó reggelt kívánok, mit hozhatok az úrnak? – kérdezte a pincér de nem nézett fel a mappájából.
- Egy csésze hosszú kávét kérek. – szólaltunk fel egyszerre. A pincér zavarodottan tekintett hol rám, hol Harryre. Kértünk még omlettet, és rántottát, majd elment mellőlünk.
- Na most ki az úr a háznál? – vigyorogtam rá mint a vadalma.
- Még mindig én asszony. – fújtatott idegesen.
- Mi a baj Harry? – húztam fel a szemöldököm.
- Hogy mi a baj? Az előbb az a nyomorék inas le hölgyemezett, és megpuszilta a kézfejem, szorít a melltartó, és ez a szoknya is rohadt szoros, és szűk. – fújtatott. Magamban már a földön fekszem a nevetéstől, de kívülről komolyságot mutatok, és együttérzést. Ráteszem a kezemet az övére, majd egy kicsit megszorítom, és az ujján meglátom e tegnap kapott eljegyzési gyűrűt.
- Gyönyörű ez a gyűrű. – mosolyogtam fel rá. – Ne aggódj. Este alszunk egy jót, és hidd el, minden rendbe jön. ~Remélem~ - az utóbbit már nem mondom ki hangosan.
- Remélem. Hiányzik a saját testem, nem mintha a tiéd nem lenne jó, csak nekem nem kell annyira a külsőmre figyelnem.
- De hogy is nem kell, hiszen sztár vagy. – ráncoltam össze a homlokomat.
- Jó, de érted, hogy értem. – legyintett.
- De ha már sztárság. Mikor mentek a következő koncert helyszínére? –kérdeztem.
- Holnap délután megyünk Berlinbe. – rántotta meg a vállát. Bólintottam egyet, de hirtelen a kétségbeesés úrrá lett rajtam, majd Harrynek is leesett, hogy mi problémám. – Baszki…- szitkozódott magában.
- Most akkor mi lesz? – kérdeztem.
- Hát, nem mondhatjuk le a koncertet… - gondolkodott el. – Majd te! Majd te fellépsz helyettem!
- Mi? Hogy én? Na azt felejtsd el! Nem is tudok énekelni. – kapkodtam a kezeimmel. Cinikusan rám nézett, majd leesett, hogy igenis tudok énekelni. – Jó oké, de nem ismerem a dalaitokat!
- Nem ismered? – kérdezett vissza. – Hogy-hogy?
- Hát maximum, csak a refréneket tudom, és egy nap alatt nem tudok megtanulni húsz dalt.
- Csak tizennyolc van. – húzta el a száját.
- Én kérek elnézést! – emeltem meg a hangom, de vissza fogtam magam, mert megérkezett a rendelt ételünk. Egy kislány is a mi irányunkba tartott, majd megállt előttem, és barátságosan rá mosolyogtam.
- Szia segíthetek valamiben? –kérdeztem kedvesen, és lehetett hallani a lélegzetén, hogy izgatott.
- Kaphatok egy képet veled? –kérdezett rá félénken, mire bólintottam, és belemosolyogtam a kamerába vele együtt. – Nagyon szép a barátnőd. – mondta édesen, de ekkor Harry arca megrezdült.
- Köszönöm. Hol vannak a szüleid? –kérdeztem. Az egyik asztalhoz mutatott, majd elköszönt, és visszafutott hozzájuk. – De édes! – vigyorogtam.
- Barátnő, mi?
- Az. – nevettem fel, majd neki láttunk a reggelinknek. Hosszú napnak nézünk elébe azt biztos. 





2015. február 22., vasárnap

Prológus

Dakota

Ahogy ott térdel  előttem, és egy gyönyörű gyűrűt tart felém, a szívem hevesen dobog, és a mosoly ráfagyott az arcomra. Érzem, ahogy szemeimet a könnyek kezdik csípni, így kézfejemet a szám elé rakom, hogy örömömben ne zokogjak fel hangosan. Hevesen bólogatok, nem tudok szóhoz jutni. Harry szemében a megkönnyebbülést vélem felfedezni, majd ezt követi az a híres gödröcskés mosolya. Térdeiről felpattan, és derekamnál fogva kap fel engem mennyasszonyi stílusban, és úgy pörgünk meg vagy kétszer. Letesz a földre, és arcomat a két nagy tenyere közé fogja, és hevesen megcsókol. Mézédes szája az enyémre tapad, és boldogan, és gondtalanul csókoljuk egymást.
- Hallani akarom. – liheg a számba Harry.
- Igen, hozzád megyek! – vigyorgok fel rá, Ő pedig a kis dobozkából kiveszi a gyűrűt, és felhúzza az ujjamra. Ahogy felhúzza a gyűrűt, kiráz a hideg, és valami szikrát is érzek, de nem törődöm vele, egyszerűen csak a nyakába ugrok, és könnyem a boldogságtól patakokban folynak. Leírni, szinte lehetetlen amit most érzek. Mindenki tapsol körülöttünk. Nem gondoltam volna, hogy egy szállodában fogja megkérni a kezem, pláne nem most, de nem számít, hiszen boldog vagyok, és Ő is.


A reggeli napsugarak bevilágítanak az ablakon, de most ez sem zavar. Szemeimet feltárom, és mosolyogva nézem a plafont. Fejemet félre biccentem, és Harry az ablak felé van fordulva, és a párna eltakarja a fejét. A takarót lehajtom a testemről, és az utam a fürdőszobába visz. Magam mögött bezárom annak az ajtaját, majd a megszokás kedvéért egy villámgyors pillantást vetek a tükör felé, de amikor felnyitom a wc-nek a tetejét, hirtelen megrázom a fejem. Itt valami nem stimmel. Kettőt hátra lépek, és ismét belenézek a tükörbe, de ekkor egy hatalmas nagy kiáltást eresztek ki magamból.
- Mi a fasz?! – szólalok fel, és meg ijedek saját magamtól…. vagyis…