15. Rész Mi van ha

Dakota

- Ne haragudj rám. Én annyira, de annyira sajnálom Harry. - bújtattam a fejemet a mellkasához, miközben zokogtam. Nem szólt semmit. Tudta, hogy ha hülyeséget csinálok, hagyni kell engem. Tisztáznom kell ezt magamban. Nem tudok rájönni, mire is volt jó ez az egész kirohanásom. Talán felkelteni a figyelmét? Hisz' az emberek általában akkor csinálnak ilyet, ha figyelemre van szükségük, és máshogy nem tudják megoldani. De ez sem egy értelmes magyarázat, hiszen tőle kapom a legtöbb odaadást, és a legtöbb szeretetet. Akkor önsajnálatnak nevezzem?
De mire fel kell magamat sajnálnom?
Egy idióta nő vagyok, aki csak cselekszik, és utána gondolkodik el a tettein. De ez így nem helyes. Tudom jól. Ültemből feltápászkodok a lábaimra, és a fürdőszoba felé irányítom magam. A csapot megnyitom, de amikor a vízsugár alá tartom a tenyereimet, a fájdalom belenyilal sebes tenyereimbe, így visszarántom a kezemet. Megpróbálkozok még egyszer, és akármennyire is fáj, nem rántom ki a víz alól. Hagyom, hogy a markomba folyjon a víz, és mindazt az arcomra öntöm. Megismétlem ezt a mozdulatot még kétszer, majd elzárom a csapot, és a mosdókagyló szélére támaszkodom. Felemelem a fejemet, így a tükörképemmel nézek farkasszemet. Szemeim beesettek, arcom sápadt fehér, szám cserepes. Úgy nézek ki, mint egy élőhalott.
- Jól vagy? - hallom meg oldalról a hangomat. Harry felé fordítom a fejemet, és egy kis mosolyt erőltetek az arcomra.
- Fogjuk rá. - megyek el mellette, és a konyhába visz az utam. Miután töltöttem magamnak egy kis narancslevet, egy hirtelen ötlet, robbanásszerűen fut végig az agyamon.
-Menjünk el a King's College-be. - mondom ki, amire gondoltam.
- Ilyenkor? Este? Könyvtárba menni? Megvagy te huzatva? Tudod, hogy utálom az olyan helyeket, ami a könyvekkel kapcsolatos.
- De most nem azért mennénk oda. - feleltem.
- Hanem?
- Hanem azért, mert eszembe jutott, hogy mi van,ha ott találunk valami kiskaput?
- Ha kaput akarsz keresgélni, miért nem megyünk el inkább a Praktikerbe?- Na most jött el az a pillanat, hogy feltevődjön bennem az a kérdés, hogy miért is mondtam én neki igent?
- Ne haragudj, hogy ezt kell mondanom neked, de hülye vagy. Mármint kiskaput arra, hogy hogyan cserélődhetnénk vissza. - csaptam a homlokomra.
- Ja! Akkor ezt mondjad. Indulás! - kapta fel az egyik kocsijának a kulcsát, és már igyekezett is ki a házból. Szeretem őt…. De néha annyi esze van, mint egy két évesnek. És ezzel most szerintem a két éveseket sértettem meg.

Amint leparkoltunk a könyvtárnak az egyik sarkánál, kiszálltunk a kocsiból, és bizakodóan siettünk a könyvtár ajtaja elé. Megnéztük a táblát, ami azt mutatta, hogy kilenckor zár. Most fél nyolc van, így szinte berontottunk az ajtón. A könyvtárban lévő emberek lepisszegtek minket, mi pedig védekezően magunk elé tartottuk a kezeinket. A portához mentem, ahol egy negyvenes éveinek végén járó nő ülhetett. A számítógépébe pötyögött valamit nagyon intenzíven, amikor felkrákogtam, így figyelmét nekem szentelte.
- Jó napot miben segíthetek? - kérdezte miközben félhold szemüvege fölött nézett fel rám. Ismerős volt nekem az arca valahonnan, de meg nem tudtam volna mondani, hogy honnan.
- Jé! Magát ismerem. Öntől vettem a gyűrűt! - Hajolt oda a nő fölé Harry.
- Én pedig magával találkoztam a parkban. - suttogtam magam elé meredve. Felállt a helyéről, majd intett, hogy kövessük őt. Egy hosszabb folyosón vezetett minket végül, míg nem egy kétszárnyú ajtóhoz nem értünk. Amikor kitárta előttünk az ajtót, hirtelen egy nagy fehér vény vakított meg engem. Amikor hátranéztem, az emberek eltűntek a fotelekből, székekből. A nő megindult előre, Harry pedig rám szegezte tekintetét. Megrántottam a vállamat, és mi is megindultunk a hölgy után. Egy kör alakú szobában voltunk, ami tele volt polcokkal, a polcok fokain pedig díszesebbnél díszesebb könyvek porosodtak. Magas volt a szoba beltere, így nem csoda, hogy méteres cölöpök is helyet kaptak itt. Maga a szoba vérvörösre volt festve, és csak egy kisebb ablak adott fényt a szobának. A falon egy nagy csillár lógott, rajta pedig gyertyák voltak meggyújtva. Száznál biztosan, hogy több volt rajta. A szoba közepén egy kerek asztal, és körülötte párnák foglaltak helyet.
-Üljetek le. - mutatott az asztal felé a nő. Visszakérdezés nélkül leültünk az asztal köré. Figyelmesen néztük a nő mozdulatait, amint egy könyvet vesz elő, és rakja le elénk. Nagyra nyílt szemekkel néztünk a hölgyre, és vártunk, hogy mit akar nekünk ezzel mondani. Leült velünk szembe, és elkezdte lapozgatni a könyvet.
- Mondja kérem, miért adott el nekem ilyen gyűrűt, ha tudta, hogy ez lesz belőle? - kérdezte mellőlem Harry.
- Jó mókának tűnt. - rántotta meg a vállát.
- Móka? Ez magának a móka? Hát tudja mit? Adok én mindjárt egy kis mókát. - álltam föl, de ekkor Harry hirtelen visszahúzott maga mellé.
- Most akkor segítsek nektek vagy ne?
- Segíteni? Hiszen maga csinálta! A maga hibája, hogy mindez – mutattam magamra és Harryre - megtörtént. - folytattam, és éreztem, hogy egyre idegesebb leszek. Szinte forrt a vérem. Ha korombeli lenne, az biztos, hogy neki mentem volna. Mindig is elutasítottam az erőszakot, de ez már pofátlanság a köbön.
Gunyorosan elmosolyodott, és felénk fordította a könyvet. Az egyik oldalon egy gyűrű volt, a másikon, csak egy szó. Harang.
- Mit kell ezen érteni, hogy harang? - tette fel Harry helyettem a kérdést.
- Már egyszer elmondtam kedvesem. Ha a harang megkondulj, boldogok lesztek.
- Ne köntörfalazzon már itt nekünk! Bökje már ki, hogy milyen harangról beszél. - csaptam rá erősen az asztal tetejére. Be kell ismernem, hogy fájt.
- Felismeritek itt ezt a képet? - mutatott a gyűrűre, ami olyan fekete volt, mint a holló tolla. Ránéztem Harry kezére, és gyűrűsujján ott ékeskedett az a gyűrű. Felemelte a kezét, és a könyvhöz tartotta, hogy jól megvizsgálhassa.
- Szerintetek a gyűrű, és a harang mivel függ össze?
- Házasság. - mondtuk egyszerre.
- Pontosan. - mosolygott, majd a könyvet becsukta, és visszatette a helyére. A kijárat felé megindult, így mi is mentünk utána.

Amikor hazaértünk, fáradtan estünk be a házba, majd mind a ketten felmentünk a szobánkba, és úgy beszélgettünk. Beszélgettünk arról, hogy minél előbb előre kell hozni ezt az esküvőt. De mi van akkor, ha nem jön be? Hisz' egy orvos azt mondta, hogy két héten belül visszacserélődtek, de mi velünk ez egyáltalán nem így van. Félek attól, hogy bármit is fogunk tenni, nem fog semmi sem segíteni rajtunk.
De tegyük fel, hogy talán még is sikerül. Akkor hogyan tovább? Mi van, ha elválnak az útjaink? Mi van ha megint megtörténik ez velünk? Én nem akarom, hogy a törtélem megismétlődjön.
Istenemre mondom, hogy ha összeházasodunk, az lesz az első dolgom, hogy egy életre eltüntessem ezt a gyűrűt.