12. Rész A próba

Előre is elnézést kérek, mert én magam is tudom

hogy ez egy borzasztóan
rossz rész lett...
Akik ezt végigszenvedik, azoknak jár egy 5*!

Dakota

Érintést érzek a bőrömön. Hosszú, és lassú simogatásokat az arcomon, amire borzongással reagálok. Szemeimet nem merem kinyitni, mert félek, hogy talán csak álmodom. Kezemet fölemelem az arcomhoz, majd megérintem azt a kezet, ami az arcomat finoman érinti. Egyre biztosabb vagyok a dolgomban, így megszorítom a tulajdonos csuklóját, mire egy kicsit felszisszen, de kezét nem veszi el továbbra sem. Fejemet elfordítom, és veszek annyi bátorságot magamon, hogy kinyitom nagy zöld szemeimet. Barna szempár néz le rám, és mosolyog. A mosolyában van némi boldogság, de sanyarúság is. Kezemet arcához emelem, de nem érintem meg… Ő viszont belehajtja fejét nagy tenyerembe, így hüvelykujjammal selymes bőrét simogatom.
- Mi történt velünk? – szólaltam meg végül én, így megtörve a beálló csendet közöttünk.
- Nem tudom… lehet, hogy ez a kis szünet jót tett nekünk… - nyitotta ki újra szemeit, és rám meredt.
- Meglehet… de többé nem akarok ilyen megértetted? – bújtam oda hozzá.
- Megértettem szerelmem. – suttogta a fülembe, és magához szorított. Jól esett a közelsége, a jelenléte. Mélyen beleszippantottam a levegőbe, és amikor megéreztem Harryn a férfi kölni illatot, egyből felkeltem az öléből
- Harold Edward Styles, mond, hogy nem férfiparfümöt használsz?! – néztem rá.
- Hát de. Olyan rohadt büdös a te parfümöd. Várj megmutatom, hogy melyikről beszélek. – kelt ki az ágyból, majd kirohant a szobából, de pár másodpercen belül visszatért.
- Miért hoztál légfrissítőt? – emeltem meg az egyik szemöldököm.
- Ez nem dezodor? Mert valami brutálisan rossza a szaga.
- Nem Harry… ez légfrissítő. Tudod, amit a wc-ben használnak, miután az ember egy nagyot barnamacizott. – feleltem. – De ha jobban megnézed, rá van nagy betűkkel írva, hogy Air Freshener.
- Basszus! Én azt hittem, hogy ezt úgy érti, hogy légfrissítő, mint dezodor. – dobta le a dobozkát, majd lehuppant az ágyra. Már meg sem lepődök rajta lassan. Minél több ideig át vagyunk cserélődve, ő annál hülyébb lesz.
- Mikor jöttél vissza? – kérdeztem.
- Még az este, de lent aludtam, mert nem akartalak felébreszteni. – válaszolta azonnal, és elfeküdt az ágyon. Én is mellé borultam volna, ha csak nem lök vissza, és pattan fel az ágyból. Tátott szájjal nézett rám, de nem értettem a reakcióját. Nem vagyok leprás! Most mi van?
- Mi a szart csináltál a hajammal asszony? – kérdezte egy kicsit megemelve a hangját.
- Amint látod: levágattam. Rémesen idegesített az a hosszú hajzatod, és szerintem így sokkal jobban nézel ki. – jelentettem ki.
- Jó tudod mit? Akkor én most szépen elmegyek, és varratok fel egy tetoválást, majd rózsaszínűre festetem a hajad. Na mit szólsz? Örülnél neki? – hadonászott össze-vissza a kezeivel. Hupsz… lehet, hogy meg kellett volna kérdeznem? Nagyot nyeltem, és úgy néztem bele dühös tekintetébe. Most ekkora nagy problémát nem jelenthet neki egy hajzat! Rosszabb mint Zayn komolyan mondom. Az is piperkőc, de hogy Harry is… na ezt nem gondoltam róla. 

***

Hogy most mi is történt az előbb? Drága barátnőm felhívott, és közölte, hogy mennünk kell a Victoria szalonba ruhát nézni… mondanom sem kell, hogy Harry ezen is eléggé kiakadt. Amikor beadta nekem végül a derekát, kijelentettem, hogy én vezetek, és ebből is egy újabb vita keletkezett, és mivel annyira kedves vagyok, meg természetesen hagyom, hogy növelje azt a férfiaknál igen elhíresült egóját, hagytam neki, hogy Ő vezessen. Gondolom ebből is mi fog kisülni. Vajon miért Harry Styles bará… bocsánat! Mennyasszonya vezette a mi elhíresült, és szexi sztárunk autóját? Talán este túl sokáig bulizott? Na valami ilyesmire fogok számítani a jövő hétre. Hosszas gondolkozás után arra figyelek fel, hogy megáll alattam az autó, és a vezetőfelőli ajtó becsukódik. Nagy levegőt veszek, és én is kiszállok Harry után. Becsapom magam mögött az ajtót, és utána indulok. Kinyitom az üvegből álló forgóajtót, és magam előtt több ezernyi mennyasszonyi ruhát találok.
- Na végre, hogy itt vagytok! – jött egy hang a hátunk mögül, és mindketten egyszerre fordultunk annak az irányába. Lucia mosolyogva ölelt meg engem, és amikor Harry megköszörülte a torkát, mind a ketten felé fordultunk.
- Luc miért lógsz Harry nyakában?- kérdezte Harry. Gyorsan odahajoltam a füléhez, és belesuttogtam azt, hogy: „Jöjjön egy kis szívatás”.
- Jajj ugyan már cicavirág… na gyere ide. – ment oda hozzá, és jó erősen megszorította, de olyannyira, hogy hallani lehetett, ahogy kiroppan a háta.
- Akkor mehetünk? – kérdezte Lucia, miután elengedte a levegőért könyörgő Harryt.
- Persze. Már alig várom. – lélegzett nagyokat, majd a mellkasát fogva indult meg, mi pedig egy jót kuncogtunk rajta. Jaj szegény kis Harry. Lucia már nagyon előre volt készülve, ugyanis egy halom ruha volt pont az én méretemben kiterítve egy kanapéra.
- Na ne ezt ne! – kapott a fejéhez Harry.
- Mi van? Nem annyira sok! – nevettem fel. Én magam is utálok ruhát próblni, szóval örülök, hogy ez a feladat most Harryre hárult. De nincsen lelkiismeret furdalásom. Megfogta a legfelső ruhát, és bement a fülkébe, de mivel a fűzővel nem tudott megbirkózni, így segítség kellett neki.
- Úristen! De gyönyörűen áll ez neked életem. – forgatta meg Harryt Lucia.
- Tényleg jó. – ismertem el. – De neki nem ilyen kell.
- Hanem? – kérdezett vissza.
- Én mindig is egy olyat tudtam volna elképzelni róla, hogy egy gyönyörű szép habos-babos ruha van rajta. Van neki elől egy masni, és alul a szoknya pedig nagyon terebélyes, meg egy fátyol, amit a földön húz magával. – mondtam el a vágyaimat, és közben végig Harry barna szemeibe néztem. Rám mosolygott, és a ruhák közt kezdett turkálni. Amikor megtalálta a megfelelőt felmutatta nekem, és pedig rábólintottam, hogy mindenképp próbálja fel. Luciával beszélgettünk egy ideig, amikor végre Harry kilépett a ruhában, és nekem leesett az állam. Hihetetlenül nézett ki benne. Én magamat így soha nem tudtam volna elképzelni. Egyszerűen ez… hihetetlen.
- Huh bocsi, hogy késtem, de dugó volt. – szólalt fel egy idegesítően vékony hang a hátam mögül. Ahogy Harry arcát néztem, nem volt túl boldog a hölgy látogatására. Megfordultam tengelyem körül, és szemeim a kétszeresére nőttek annak a látványa láttán.
- Te mit keresel itt? –kérdeztem hirtelen.

11. Rész

Dakota

Már egy hete elment. Elment, és nem keresett. Semmi életjelet nem adott magáról. Elveszítettem volna, vagy még mindig az enyém? Ő egyáltalán gondol rám? Egyáltalán hol van?  Soha életemben még nem aggódtam ennyire semmi miatt, és ez nagyon furcsa érzés. Harryvel sosem hagytunk ki egymás nélkül egy hetet sem, mert nem bírtunk külön tölteni három napot sem. A házból is alig mozdultam ki, maximum, csak ki a kertbe egy reggeli kávéra, és itt be is fejeződött a napi étrendem, és a programom is. Nem kutakodtam semmi után, mert erőm sem volt hozzá, sem pedig idegzetem. Egy igazi lúzernek éreztem magam nélküle. Egy elveszett embernek ezen a nagy bolygón.
Hiába kerestem fel az összes barátját telefonon, egy sem tudta, vagy nem akarta elmondani, hogy hol tartózkodik Harry. Már az is megfordult a fejemben, hogy elmenekült külföldre, de arra talán csak nem képes, hogy itt hagyjon ebben a nehéz időszakban. A telefonom hangos csörgésére figyeltem fel. Valahol lentről jött a hang. A vastag paplanomat hirtelen dobtam le vőlegényem testéről, és hihetetlen gyorsasággal indultam meg a földszintre. Ennek következtében majdnem sikeresen eltanyáltam a lépcsőn, de ez teljesen mellékes. Először a konyhába mentem, és az asztalon kezdtem el kutakodni az eltűnt telefonom után, de sehol sem találtam, viszont megállás nélkül újra csörgött és csörgött. Talán Harry az, és végre haza jön. Istenem de jó lesz végre egy teljes nyomorúságos hét után hallani a hangját… vagyis… nem. Az én hangomat fogom vissza hallani a készülékből, és ez így már nem is annyira jó. De legalább megtudhatom, hogy hogy van, és hogy hol van. Nekem ez mindennél többet ér, hogy megtudhatom, hogy mi van a szerelmemmel, mintsem más lányoknál hogy mennyibe kerül a világ legszebb cipője. Mindig is irritálónak tartottam, és a mai napig is tartom az ilyesfajta hölgyeket. Na de vissza a telefonomra. A tágas, és barack színűre festett, L alakú krémszínű kanapéhoz siettem, ami a világos barna szekrénysorral volt párhuzamosan elhelyezve. A kis fekete készülék a szófa karfáján helyezkedett el, és amikor a kezembe vettem, nem Harry neve, és képe villogott vissza rám, hanem legjobb barátnőmé Lucia-é. Hangulatom megint visszazuhant a mélybe, és kedvetlenül húztam el a kis zöld ikont jobbra, hogy fogadhassam a hívását. Fülemhez emeltem a telefont, és vártam, hogy barátnőm beleszóljon a szokásos kedves hangján. De nem tette… egy ideig.
- Ja felvetted! Na végre! Mi van veled életem úgy el tűntél. Hiányzol. Mikor csinálunk végre egy csajos napot? Ja és van még egy jó hírem. Ma kellene elmenni az esküvőhöz szükséges dolgokért, és a helyszín kiválasztása miatt. - lelkesen, és izgatottan beszélt a készülékbe. Nem tudtam, hogy meg merjek e szólalni, vagy egyszerűen csak bontsam a vonalat, mintha mi sem történt volna. De az első verziót választottam, hiszen csak nem leszek bunkó. De a szavak még mindig nem jöttek a számra. – Dakota… valami baj van? Volt valami közted és Harry közt, ami miatt mostanában ilyen vagy? Ilyen magadnak való? – kérdezte most már egy kicsit megilletődve.
- Szia Luc..
- Harry? Hol van Dakota? Mi történt vele? Baj van? Mit csináltál vele?! – hallatszódott barátnőm ideges hangja a telefonból.
- Gyere át, és mindent elmagyarázok. – mondtam, majd fülemtől elvettem a készüléket, és bontottam a vonalat. Kedvetlenül ledobtam az asztalra a telefonomat, majd felmentem a gardróbba, és Harry cuccai közt kezdtem el turkálni. Választásom egy fekete Royal Brand ingre esett, egy kék farmerra, hozzá egy barna bőr övvel, és egy bordó színű Bugatti edző cipőre. Mivel most az én birtokomban áll Harry nagy hajzuhataga – amit természetesen megszállottan imádok-  így felhívtam a fodrászomat, és ide házhoz rendeltem, hogy vágja le ezt a nagy loboncot. Nem kell megijedni, csak pár cm-ről van szó. Mr Guasso tíz percen belül megérkezett hozzám, így rögvest beengedtem, és már a fürdőszobában neki is látott Harry hajához. Túl sok mindent nem csinált vele. Levágott belőle 5 cm-t, és egy kicsit bezselézte, meg egy minimális kis fufrut is vágott, ami oldalra lett söpörve. Miután kifizettem, és távozott a házból, végigmértem vőlegényem testét. Tökéletes. Eddig is az volt a hosszabb hajával, de nekem így sokkal barátságosabb. Így ismertem meg, pontosan ebben a szerelésben találkoztunk először a múzeumban. Tudom, hogy ilyet nem illik a férfiakra mondani, de Ő egyszerűen gyönyörű volt. Ahogy lezseren beledugta a kézfejét a nadrágzsebeibe… és az a magabiztos járás… na és az a hang, amikor először meghallottam… Tudtam, hogy nekem ő kell, de nem adtam egykönnyen magam, és ezt még a mai napig sem bánom. Nem is tudom, hogy most mi lenne velem, ha nem találkoztam volna ott és akkor vele. Talán még mindig szingliként élnék, és külföldön dolgoznék egy nagy vállalatnál, de inkább maradtam, és itt helyben Londonban fogtam bele egy nagy cég kiépítésében. Büszke vagyok magamra. Arra, hogy a saját erőből tornáztam fel magam, nem pedig mások segítségéből. De hát most mit mondjak? Mellém szegődött a szerencse, de a jóból is megárt a sok, így, hogy történjen egy kis fordulat az életemben, ezt kaptam, és ezzel együtt a szerelmemet is magammal rántottam. A kaputelefon megszólalt, így valószínűleg megérkezett Lucia. Egy gomb megnyomásával kinyitottam a bejárati kaput, és begurult fekete Audi autójával a felhajtóra. Az autónak a teteje le volt engedve, így látszódtak a kocsi fekete bőrülései. Lucia rengeteget dolgozott azért, hogy megtehesse mindazokat, amiket gyerekkorában elképzelt. Mire való az akaraterő, ha nem arra, hogy elérjük a céljainkat? Kecsesen kiszállt autójából, majd megindult felém. Elálltam az ajtófélfából, hogy be tudjon jönni, majd az útja egyből a nappali felé vezetett. Miután becsuktam mögötte az ajtót én is követtem őt a nappaliba.
-Mi ez az egész Harry? Hol van Dakota? – állt előttem karba font kézzel.
-Itt. – feleltem.

- Hol itt? Fent van? – mutatott az emelet felé. Nemlegesen megráztam a fejemet, és kezemet mellkasomra helyeztem.

- Itt bent vagyok. – mondtam, de ekkor barátnőm kinevetett.

- Jó vicc Harry. És örömmel látom, hogy a hajadat végre megcsináltattad. Hidd el ez jobban áll. Ja és a humorodon még csiszolj egy kicsit mert ez nem…
- Lucia elég legyen! Én vagyok az! Dakota, a te legjobb barátnőd!
- Ne viccelődj már Harry! Úgysem veszem be. – forgatta meg a szemeit.
- Mivel bizonyítsam? – kérdeztem drámaian, mire Ő egy halom kérdéssel kezdett el bombázni.

_∞∞∞

·                    -Annyira hihetetlen, hogy az én egyetlen, és legjobb barátnőm a pasija testében ragadt… - ült a kanapén és a teáját szürcsölgette, amit az imént csináltam neki.
- Kissé abszurd, de… hát nem mondanám azt, hogy megszoktam, de már kezdek beletörődni. – húztam el a számat.
- De már csak találtatok valami normális magyarázatot. – nézett rám.
- Nem. Még csak a neten nézelődtünk, de abból is oltári nagy veszekedés lett. Nem tudom mitévő legyek.
- Hát… mivel én még ilyenről még csak nem is hallottam, így én sem tudok ötletet adni.
- Mindegy… majd amikor Harry újra méltat velem beszélni, akkor újra belekezdünk a kutakodásba. De kérlek ezt tartsd magadban. Senkinek erről egy szót sem oké?
- Persze nyugodj meg. De, hogy egy kicsit jobb kedvre derítselek, így elviszlek oda, ahova eleve is akartalak. Na gyerünk csajszi a helyszín kiválasztásához. – ugrott fel a kanapéról, habár láttam rajta, hogy egy kicsit elgondolkozott azon, amit az imént mondott, de csak megrázta a fejét, és maga után húzott a sportkocsijába.
Már vagy hat olyan helyen jártunk, ahol különböző helyszíneket, időpontokat, jellemzéseket kínáltak, de még egy sem fogta meg úgy az érdeklődésemet.
- Válasz már egy helyet te nő! Tudod mit? – itt leparkolt az útpatka mellett- Mond el, hogy mi az álombéli esküvőd. – mondta, és elkezdtem a gondolattal játszadozni.
- Kislánykoromban mindig is arról álmodtam, hogy egy nagy hajón fogok a szívem választottjával megesküdni. A hajó orránál áll a pap, a vendégek a korlátok mellett ülnek egymás mellett/mögött, én pedig a nagy és fehér habos-babos ruhámmal egy könnyed zenére, apám karjában vonulok oda az oltárhoz, ahol a fekete zakós, és csokornyakkendős párom vár. – csuktam be a szememet, és csak beszéltem. Fejemet oldalra fordítottam, majd Luciára néztem, akinek a szája tárva nyitva volt.
- Az igen kisanyám, te aztán tudsz élni! – bólogatott elismerően. – Így már meg is könnyebbíted a helyzetemet, mert így már tudom, hogy hova mennyünk. – taposott bele a gázba, én pedig egy kisebb sikolyt eleresztve, kapaszkodtam bele az ajtóba.
Miután elintéztük mindezt, amit elmondtam, jött az étrend, majd a virágos, és végül minden lány álma… a ruha.
- Az oké, hogy Victoria szalon meg minden, de nincsen hozzá alanyunk.
- De hogy nem hisz’ itt va… úúú tényleg! Basszus. Hívd fel Harryt. – mondta.
- Nem hívom. Majd a ruhát később elintézzük, most vigyél haza, mert elfáradtam, és haza akarok menni. – mondtam neki. Mivel a forgalom már nem volt annyira nagy, mint napközben, így normál tempóban tudtunk haladni. Amikor bekanyarodtunk az utcánkba, a ház előtt egy fekete BMV-t láttam meg épp a házunk előtt parkolva.
- Hívj, ha bármi van oké? – nézett rám aggódóan Luc. Sietve bólintottam, és már ki is pattantam a kocsiból, és befele siettem a házba. Az ajtóhoz illő kulcsot beledugtam a zárba, majd elfordítottam a zárban a kulcsot, és beléptem a tágas előszobába. Cipőimet levettem  lábaimról, és megfontolt, és apró léptekkel közeledtem a konyha, majd a nappali felé, de egyik helyiségben sem volt. Az emelet felé vettem az irányt, és miután felértem, benyitottam az összes szobába, de egyikben sem volt. Talán csak képzeltem volna a ház előtt azt a kocsit, vagy tényleg ott volt? Vagy csak szimplán kezdek becsavarodni a hiánya miatt? Erőtlenül rogytam le az ágyra, és éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyel, így utat engedtem nekik. Miért vagyok ennyire elveszett nélküle? Hogy szerethetek így valakit? A megválaszolatlan kérdések csak úgy kavarognak a fejemben, de valamiért választ, sosem kapok…

Hát.. ilyen hosszú részt sem írtam még egy blogomba sem :/ Bocsánat a huzamosabb kihagyásért, őszintén meg kell mondanom: nem volt kedvem írni. Nincs nagyon kedvem írni, mivel nem tudom, hogy TI mit gondoltok erről a történetről, nem tudom, hogy hányan olvassátok, egyszerűen már nem érztem azt, hogy van miért írnom úgy, mint az elején. De kaptam egy kis biztatást az egyik olvasómtól, így  most hoztam egy részt. Valószínűleg ha látom, hogy alig lesz olvasója a blogomnak, be fogom fejezni. Csak ennyit akartam. Szép hétvégét. Ü: Sz.G