6. Rész Gemma

Dakota

- Harry hova megyünk?
- Anyámékhoz ebédelni, hisz’ neked muszáj volt azt mondanod, hogy igen elmegyünk. – puffogott.
- Igen mert úgy illik! Most mit mondtam volna? Azt, hogy bocs most nem jó mert a kisfiad lelke az én testemben van? Szerintem egyből szívrohamot kapott volna.
- Nem érdekel. – fonta össze a két karját a mellkasa előtt.
- Hisztis picsa. – motyogtam, mire Harry felnevetett és amikor hozzám is eljutott, hogy mit is mondtam, én el elnevettem magam. – Harry egy kicsit vegyél vissza az evésből. El fogok hízni, és úgy már nem fogok kelleni neked. Megtennéd, hogy lemennél majd a konditerembe, amikor visszamegyünk Londonba?
- Még jó, hogy nem! Nem fogom eltűrni, hogy pasik csorgassák rám a nyálukat, miközben futnék a futópadon. Meg éppenséggel azt sem akarom, hogy leszólítsanak, és elkezdjenek velem flörtölgetni, mert félő, hogy nekik mennék. – válaszolta.
- De az engem nem érdekel. Kérlek Harry csinálj valamit a testemmel, mert utálok magamra nézni, főleg így. – kanyarodtam be a felhajtóra Harry szülei háza előtt.
- Nekem van pár ötletem. – nézett rám fehér fogaimat kimutatva. 
- Nem akarok a testemmel dugni bocs.
- Na ne már! Olyan hiányom van már. – nyögött fel.
- Nem Harry! – zártam le a témát, majd kinyitottam a kocsit, de ekkor az ajtó kinyitódott, és Harry édesanyja integetett nekünk.
- Harry nyisd ki Dakotának az ajtót. – mondta. Sóhajtottam egyet, majd kinyitottam neki a kocsi ajtaját, de ekkor megszólalt.
- Igen Dakota nyisd ki szépen, hisz erre tanított anyuci. – cukkolt. Nem vagyok pasiból, mégis honnan tudjam?
- Jajj Dakota drágám gyönyörű vagy mint mindig. Gyere ide és hagy öleljelek meg. – indult meg Harry felé, mire az arcáról lefagyott a mosoly. Visszaölelte Annet, de aztán hozzám lépett, és jó szorosan megölelgetett. Kellemes vanília illata volt a hajának. Amint beléptünk a házba Gemma bukkant fel a nappaliból jövet, és egyből a nyakamba ugrott, amitől én hátrahőköltem.
- Sziasztok! Jó látni öcsi. – mászott le rólam, majd Harry elé lépett. – Szia Dakota. Jó újra látni csajszi. Ú képzeld, nyílt itt nem rég egy marha jó klubb. El kell jönnöd ma velem. Nincs vita. Na gyere kiválasztunk valami csini rövid rucit.
- Öhm… én inkább kihagynám. Nem szeretem a rövid ruhákat. Sem semmilyen ruhákat. – sandított felém, de én nem néztem vissza rá.
- Harry kicsim megtennéd, hogy segítesz megteríteni? – kérdezte Anne, és én válasz nélkül egyből megindultam a konyha felé. A falak tejeskávé barna színűek voltak, így a bútoroknak megmaradt az eredeti színe, egy kis fényesítő lakkal együtt. Vagy csak chillit banget használt két órával ezelőtt.
A tányérokat kitettem az evőeszközökkel együtt, majd a szalvéták következtek, amiket a poharakba tettem bele. Étteremben így szokták, és nekem így tetszik.
- Ó kicsim de ügyes vagy! Pedig a szalvétát mindig elfelejted kirakni. De ráadásul még ilyen szépen raktad ki… kicsit ellányosodsz. Dakota jó hatással van rád. – örvendezett. Ó Anne, hogy ha te azt tudnád, hogy Dakota milyen jó hatással is van Harryre…
- Köszönöm An… anya. – javítottam ki rögtön magam. Felém fordult a nő, majd a homlokát összeráncolva méregetett engem.
- Minden rendben van kincsem? – kérdezte, majd végig simított a felkaromon.
- Persze minden. Miért? – kérdeztem zavartan.
- Mert azt akartad mondani, hogy Anne. – nézett bele a szemembe, de mintha az övébe egy kis meglepődöttséget véltem volna felfedezni.
- Nyelvbotlás volt anya. – öleltem magamhoz.
Az ebéd csodálatosan telt el, de ami utána következett rá öt órára, az valami felejthetetlen volt.

Harry

Hihetetlen egy nővérem van. Nem gondoltam volna, hogy ennyire erőszakos tud lenni, ha nem az van amit ő akar. Most perpillanat egy kanál vízben meg tudnám folyatni, de hát ez a testvéri szeretet… főleg, hogy Ő Dakotát látja maga előtt.
- Dakota kérlek! Régen nem voltál ilyen! Vedd fel ezt a rucit! Külön neked vettem. – nézett rám nagy boci szemeivel.
- De abban úgy néznék ki mint Mr Bean tangában! És azt nem valami felséges látvány. – borzongtam meg.
- Akkor is felveszed ha bele döglök is. – állt fel, majd szó szerint letépte rólam az ingemet, így egy szál melltartóban voltam előtte. A saját nővérem előtt! Bizarr..

A zene üvölt, én pedig úgy járok mint egy kacsa. A seggemnek feszül az aranyszínű seggszoknya, és egy fekete színű has póló van rajtam. A szám vörösre van kifestve, a körmeim feketékre vannak lakkozva, és a szemhéjam is tiszta fekete. Mint egy prosti, úgy nézek ki. Ennél szebb hasonlatot nem is találhattam volna ki. és, hogy miért járok úgy mint egy kacsa? Azért, mert a törzsem egy kicsit előre hajol, és a fenekem meg ki van nyomva, a melleimmel együtt. Ja és a szám is olyan, mintha egy palsztikai műtétről jöttem volna ki. Röviden ennyi.
- Ahj Dakota úgy hiányzik az életemből egy pasi. – nyögött fel Gemma. – Most el mondok valamit, de Harrynek vagy anyának el ne mond jó? – nézett rám. Hát persze, hogy nem mondom el Harrynek drága nővérkém. Bólintottam. – Teherbe ejtettek, de elmentem abortuszra, csak… annyira fáj, hogy egy kis életet öltem meg… borzasztó érzés. – mondta, én pedig tátott szájjal bámultam rá. Ezt nem hiszem el… jézusom ez.. úristen. – Dakota jól vagy?
- Ki volt az a pasi? Megölöm! Az istenemre esküszöm, hogy megölöm! – álltam fel, majd egyből kezdtem körülnézni ebben a retkes szórakozóhelyben.
- Úgy viselkedsz mint Harry az első pasimnál. Tök furi vagy. Gyere ülj le. – rántott volna vissza, de én durván leszedtem magamról a karját, és dühösen a szemébe néztem. – Dakota mi van veled? Tisztára meg vagy kattanva. Talán a pia…
- Te nekem itt ne pofázzál a piáról Gemma! És kurvára ne Dakotázzál, mert nem vagyok Dakota! Harry vagyok! Kibaszottul Harry vagyok, és mi elmegyünk. – rántottam fel a kanapéról, majd elkezdtem kifele húzni erről a helyről.
- Dakota te részeg vagy! Hogy lehetnél mér Harry? És ne ráncigálj. – rántotta ki a szorításomból a csuklóját, majd megállt a járdán.
- Nem e? Akkor ezt figyeld! kétezer nyolc évében anyánk el akart menni, itt akart hagyni minket, majd rá apánk fél évre ezt megtette helyette. Traumába estél, cigizni, és inni kezdtél, majd amikor ez kiderült, hogy szerekhez is nyúltál, anyánk elküldött rehabra. Két hónapig voltál bent, és én minden nap bejártam hozzád. Amikor kijöttél onnan egyből lett egy pasid, és épp a konyhában készült téged bántani, de én szedtem le rólad. Na ennyi már elég? – emeltem fel a hangomat.
- Ezt Harry mondhatta el neked. – legyintett.
- Oké akkor még valami. Az oldaladnál van egy összevarrt seb, amit az egyik játszótéren szereztél, amikor felmásztál egy műfára, majd leestél onnan. És évekig vágtad magad. Nah? Még mindig nem hiszel nekem? – ordítottam most már az arcába.
- El fogok ájulni. – jelentette be.
- Mi? Most? – kérdeztem, de ekkor elhagyta az ereje, így a karomba hullott. Nagyszerű. Még jó hogy nem hányt le. De ezt nem hiszem el. Éppen most, amikor elkezdek vele ordibálni, és elmondani az eddigi hülyeségeit, neki is rittig ilyenkor kell összeesnie. Minek a pia, ha nem bírja az ember? Jó mondjuk pont én mondom… Megírtam Dakotának, hogy jöjjön el értünk, és amikor megláttam a nagy fekete kocsimat, valamilyen szinten megnyugodtam, de dühösebb is lettem.
- Elmondtam neki. – hajtottam hátra a fejem az ülésben.
- Micsoda? Megőrültél?
- Nyugi… részeg… úgy sem fog emlékezni semmire se. – néztem rá, de ő az útra összpontosított.
Csalódtam… mérhetetlenül csalódtam a nővéremben. Ezt nem gondoltam volna róla, hogy egy ártatlan kis életet képes elvenni…. Utálom ezt mondani, de most bár ne lenne a nővérem, de ezt majd még meg fogom vele beszélni. És amikor józan lesz, majd akkor szedem le még egyszer a fejét… remélhetőleg akkor már a saját testemben.
UI: iratkozz fel, ha tetszett a rész és csatlakozz a facebook csoporthoz is. Jó olvasást! :* Puszi: Sz.G