8. Rész. Versailles

Harry

Dakota is egy idő után feljött utánam, és megállt az ajtóban. Karjait összefonta mellkasa előtt, és az ajtófélfának dőlve nézett rám.
- Mi nyomaszt Harry? Mi a baj? – kérdezte aggódóan. Már amennyire az én hangommal lehet szelíden kérdezni.
- Amikor kérdezted, hogy hol vettem a gyűrűt, nem tudtam válaszolni. – bólintott, ezzel arra ösztönözve, hogy folyassam. – Mert tényleg nem tudom, hogy hol vettem. Egy ideje tervezgettem, hogy megkérem el a kezed, és amikor eldöntöttem, hogy na akkor holnap megkérlek, el akartam menni gyűrűt venni, de amikor benyúltam a zsebembe, a telefonomért találtam benne egy dobozt. Kinyitottam, és ez a gyűrű volt benne. Innentől meg már tudod. – néztem az arcát, ami egyre jobban váltott át fehérre.
- Most ez komoly? Harry te nem vagy normális! És ha egy tolvaj elfutott valaki elől és te éppen nem figyeltél és belecsúsztatta a te zsebedbe? Úristen Harry. - hadonászott a kezével mindenfelé.
- Túl sok volt az „és” szó.
- Nem érdekel Harold! Azonnal vedd le a gyűrűt, és elvisszük a rendőrségnek! Ilyen nincs. – csapott a combjára.
- De nem jön le az ujjaimról! Ne legyél már ennyire okos jó? Amióta testet cseréltünk, folyamatosan csak veszekszünk. – néztem rá, de Ő csak megrántotta a vállát. Megsértve éreztem magam. Neki már nem is lennék fontos?
- Akkor hívj fel egy sebészt vagy mit tudom én mit. – feküdt le hisztisen az ágyra. Felültem, de ekkor megszólalt a csengő.
- Ne! Nincs hangulatom senkihez sem! – nyögött fel Dakota. Megforgattam a szememet, és lementem a nappaliba, majd a bejárati ajtóhoz. Sóhajtva ajtót nyitottam, de egy női alak a nyakamba ugrott.
- Jaj Dakota jó híreim vannak. – tolt befele az ÉN! lakásomban Lucia. – Megvan az esküvő időpontja és helyszíne is.
- Micsoda? Nem arról volt szó, hogy majd mi Dako… akarom mondani Harryvel megbeszéljük még ezt? –kérdeztem szemöldök ráncolva.
- De Harry mondta, hogy nyugodtan intézzem én. Olyan furi vagy csajszi. – húzta el az i betűt. – Olyan feszült vagy bébi. Rég voltál már szolizni ugye? Elmenjünk most? Vagy egy jó kis masszázsra kéne elmenni. Te melyiket választod?
- Egyiket sem. Nincs kedvem kimenni.
- Oksika. Akkor felhívom a házi kényeztetőmet, és majd ő ellazít. Na de az esküvő időpontja július húszadikán lesz a versailleszi kastélyban.
- Mi van? Te észnél vagy? Tudod, hogy az hány millióba kerülhet? – kérdeztem éles hangon. Ez a nő kész katasztrófa.
- Jaj ugyan már életem. Azért is azt a helyszínt választottam, mert ott találkoztál először azzal a fafejjel. – húzott be magával a nappaliba. Visszagondolva a borzongás fogott el, természetesen pozitív értelemben. Épp a bandával volt Versaillesben fellépésünk, és úgy gondoltuk, hogy ha már egyszer úgyis ott vagyunk, megnézzük a kastélyt. A palota nagytermében láttam meg először. Haja a csípőjéig ért, és a festményt nézegette érdeklődve. Miután az emberek kezdtek elfogyni a palotának ezen részéről, levehettem a kapucnimat, és felfedhettem magam. Miután én is végigcsodáltam az ősrégi festményeket, oda érkeztem, ahol a lány állt.
„Az utolsó vacsora” – szólaltam meg, mikor mellé álltam.
„Leonardo Da Vinci-1498” –válaszolta csilingelő hangján.
„Krisztus középen, és a tizenhárom tanítványa pedig körülötte.” – folytattam.
„A művész 1495-ben lát munkához. Az asztal egyik oldalánál ülő apostolok hármas csoportokban, Krisztus két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Közöttük van Júdás is, ami meglehetősen bátor döntés volt abban az időben. Júdást ugyanis az asztal végén, Krisztustól és a többi tanítványtól távol szokták ábrázolni. A festő a vacsora legdrámaibb pillanatát ábrázolja.” – folytatta, miközben még mindig a festményt nézegette. Amikor rám nézett elmosolyodott arcom láttán. Olyan „Aha biztos igazad van édesem, de az ágyban is ennyire okos vagy?” fejet vágtam. – "Történelem szakos vagyok az egyetemen" – mondta.
„Ja értem” – mosolyogtam rá. –„ Egyébként Harry vagyok”. – nyújtottam neki a kezemet.
„ Örülök. Én Dakota Dark vagyok.” – rázta vissza a kezemet.
„Ide jársz egyetemre?” –érdeklődtem.
„ Nem. Csak az egyik csoporttal jöttem, akik… „- nézett maga mögé, de a teremben rajtunk kívül senki sem volt. – „ Akik eltűntek.” – nevetett fel. – „ Londonba járok egyetemre” – mosolygott. –„ De most ha nem gond, megyek és megkeresem a csoportom.” –mosolygott rám, de mielőtt még elmehetett volna, utána szóltam.
„ Várj! Tessék itt van a számom.” –adtam oda egy névjegykártyát a kezébe. Mindezek után elköszöntük egymástól és mindenki ment a saját dolgára.
- Hahó Dakota! Figyelsz? – lengette előttem a kezét Lucia.
- Te még emlékszel erre? –kérdeztem tőle mosolyogva.
- Hát persze! Nem emlékszel, hogy mennyit áradoztál róla, hogy: hű azok a zöld szemek, és hogy most szerinted felhívjam e vagy sem? Meg hogy: Így könnyűnek hisz, ha írok neki. Most mi legyen Luc?És  még sorolhatnám. – mosolygott rám.
- Hihetetlen, hogy én erről nem is tudtam. –mosolyogtam lefele, és suttogtam. – Furcsa erre visszagondolni. – mondtam neki, és most jól játszottam Dakotát.
- Igen. És ha belegondolsz, hogy Ő volt az első szerelmed, és hogy ő is vette el a szüzességed. De erre őszintén nem gondoltam, hogy idáig eljuttok. Annyira boldog vagyok, hogy boldog vagy drágám. – ölelt meg. Hülye női hormonok! A könnyeim is elkezdtek potyogni.
- Én inkább most hagylak. Majd hívlak, ha lesz valami. Szeretlek te vén majom. - Adott egy puszit az arcomra, majd elment a házból. Láttam, ahogy lejön a lépcsőn, és úgy nézett rám mosolyogva.
- Hallottál mindent? –kérdeztem tőle.
- Csak a végét.
- Nem is tudtam, hogy én voltam neked mindenben az első. Miért nem mondtad el? – mentem oda hozzá. – Köszönöm. – mosolyogtam fel rá.
- Mégis mit? – lepődött meg.
- Hogy itt vagy nekem, és hogy kiérdemeltelek magamnak. Hogy elviseled amikor hülye vagyok, és hogy elviselsz engem. Nagyon szeretlek. – öleltem magamhoz.
- Van is mit Styles. – mutatta meg foga fehérjét. – Gyere most már menjünk pihenni. – fogta meg a kezemet, és felhúzott maga után a hálószobába. 

Két nap telt el mióta elmondtam Dakotának.  Másnap azonban felhívtuk a város egyik legjobb sebészét, és lebeszéltünk vele egy időpontot, ami ma van. Ezért ülünk most itt a rendelőben, és várunk, de inkább várok a soromra. Egy asszisztens jön ki az egyik szobából.
 - Dakota Dark. – olvasta fel a nevét, és hirtelen felállt, de amikor mélyen belélegzett eszébe jutott, hogy én nekem szóltak, így hogy ne legyen túl feltűnő, nekem nyújtotta a kezét. A nő után mentünk, majd egy nagy fehér asztalnál láttunk meg egy kopasz, szemüveges urat. A negyvenes éveiben járhatott már. A szoba fehér színű volt, csak pár darab zöld növény zavarta meg a világos összhangot. - Jó napot. Miben tudok a segítségükre lenni? – nézett rám, majd Dakotára. - Hát lenne egy kis apróság. Nem tudom levenni a jegygyűrűmet. – mutattam fel a kezemet. A ujjával mutatta, hogy menjek hozzá közelebb, és hirtelen magához rántotta a kezemet, majd a gyűrűt kezdte el vizsgálgatni. - Szép eljegyzési gyűrű. Honnan vette uram? –kérdezte, és közben végig rám nézett. - Nem igazán tudom, hogy ho..
 - Nem magát kérdeztem hölgyem. – nézett rá Dakotára. – Hanem az úrtól. – nézett vissza rám.

LInk Aki még nem látta a Trailert, az nézze meg! (persze csak az akit érdekel)
Kellemes húsvéti ünnepeket! :*
UI: iratkozzatok fel, vagy csatlakozzatok a facebook csoporthoz! Puszi nektek :*